Létrehozva: 2021.04.06.

„Meztelenül kellett az életemért küzdenem” – álfutár támadt Richárdra a lakótelepen

Sokkoló eset történt egy budapesti lakótelepen: futárnak adta ki magát egy férfi, aki megütötte, majd fojtogatni kezdte az ajtót nyitó áldozatát. Az álfutár nem kérdezett, támadt.

Hangos kiabálás hallatszott az egyik XI. kerületi lakótelepi épületből a napokban, a lakók rendőrautót és mentőt is láttak a helyszínen, ahol álfutár támadt egy lakóra. A szomszédok a közös lakótelepi Facebook-csoportjukban érdeklődtek egymástól a részletekről.

Illusztráció: Pixabay

„Hallottam a kiabálást, de bevallom, azt hittem, csak valakik egymást közt balhéznak, álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen eset lenne...” – írta valaki azután, hogy az áldozat leírta, mit kellett átélnie.

Fojtogatni kezdte áldozatát

„Hozzám törtek be, majdnem megfojtott” – magyarázta Richárd, aki szerint a férfi, aki rárontott, GLS futárnak adta ki magát. „A ruháját egyáltalán nem tudtam megállapítani a kukucskálón keresztül. Azt láttam, hogy papírok és csomag van a kezében, ezért nyitottam ajtót. Előtte meg kérdeztem is, hogy ki az, és azt mondta: „GLS futár vagyok”. Tudtam, hogy nem rendeltem semmit, de gondoltam eltévesztette a házszámot és segíteni akartam, hogy megtalálja, hova kell menni. Kinyitottam az ajtót és egyből leütött, aztán szó szerint meg akart fojtani. Hiába kérdeztem, hogy ki ő és mit akar, hiába kiabáltam, hogy meg fog fojtani, nem foglalkozott vele, csak erősebben szorította a nyakamat.”

Az életéért küzdött

Richárd elmondása szerint akkora adrenalinlöketet kapott, hogy sikerült ledobnia magáról a férfit, megpróbálta lefogni, de az kiszabadult és elfutott.

„Utána se tudtam szaladni, mert akkor keltem fel 5 perce és egy gatya sem volt rajtam, csak a takaró, amit magam köré tekertem, és ahogy leütött, az is leesett, úgyhogy meztelenül, kiszolgáltatva kellett az életemért küzdenem, és hiába kiabáltam, senki se jött segíteni” – folytatta.

Nem ismeri a tettest

Richárd nem tudja, mit akarhatott a férfi, állítja: sosem látta korábban és egyetlen ellensége sincs. Csak azt tudja, az álfutár támadt... Ugyanakkor az épületben, a liftnél lévő kamera a rendőrség segítségére lehet, dulakodás közben ugyanis leesett a tettes orrát és száját takaró maszkja és sapkája. Információk szerint egy 25 év körüli, sötét hajú férfiról lehet szó.

„Láttam a gyűlöletet a szemében és a szándékot, hogy el akar tenni láb alól. Mikor kifelé ment, simán fel tudta volna kapni a pénztárcámat, de egyáltalán nem foglalkozott vele” – tette hozzá Richárd, aki szerint a férfi tekintete zavart volt. „Mintha egy rossz álom lenne, csak nem tudok felébredni... Hogy tudnék most visszamenni abba a lakásba, ahol egy számomra teljesen ismeretlen ember az életemre tört, úgy, hogy nincsenek ellenségeim? Soha életemben nem gondoltam volna, hogy ilyesmit át kell egyszer éljek a saját lakásomban. Nem kívánom ezt senkinek sem.”

A szemébe akar nézni

Richárd úgy döntött, kiköltözik, míg el nem kapják a tettest.

„Aki még mindig nem hinné el, hogy meg akart ölni, annak nagyon szívesen elküldöm a képet a kétszer akkora fejemről meg a bal szememről, amit csak ma tudtam kinyitni...” – írta a kommentelőknek Richárd. „Nagyon remélem, hogy meglesz ez a szemét! A szemébe akarok nézni és megkérdezni, hogy miért?”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén