Létrehozva: 2021.11.15.

Aláírták a 200 ezer forintos minimálbérről szóló megállapodást

A növekedés közös magyar siker, ezért mindenkinek részesülnie kell belőle – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a bérmegállapodás aláírásakor hétfőn Budapesten.

A Karmelita kolostorban tartott eseményen a dokumentum ünnepélyes aláírásakor Orbán Viktor miniszterelnök kifejtette: a kormányzásuk kezdetekor a legfontosabb vállalásuk az volt, hogy létrehozzanak a munkaalapú gazdaságot.

Ha munka van, minden van, ez volt a kiindulópont

- idézte fel, hozzátéve, hogy folyamatosan csökkentik a munkát terhelő adókat, 2010 óta negyedével csökkent a munkát terhelő adók mértéke Magyarországon.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A miniszterelnök kiemelte: a minimálbér legalább háromtényezős egyenlet, vannak a munkavállalók, akik magasabb fizetést szeretnének, a munkaadók, akik meg akarják őrizni a versenyképességüket és van a kormányzat, amelynek az a kötelessége, hogy az ország pénzügyeit rendben tartsa. Ahhoz, hogy a bérek növekedjenek, a versenyképesség megmaradjon és a pénzügyek is rendben legyenek, belátásra van szükség. Hangsúlyozta: 2010 után belátták, hogy nem ideológiai okoskodásra van szükség, hanem az emberek képviseletét kell a kormányzás középpontjába tenni és akkor megvan a közös alap, amelyről létrehozható a szakszervezetek és a munkaadók megállapodása.

A kormányfő kitért rá: van egy robosztus gazdasági növekedés, Európában az egyik legnagyobb, emögött komoly munka van. Ez a növekedés minden magyar közös sikere, ezért mindenki részesülni fog belőle, még a nyugdíjasok is – jelentette ki.

Közölte: a garantált bérminimum 260 ezer forint lesz, a minimálbér pedig 200 ezer forint. A minimálbérrel együtt a közmunka bére is jelentős mértékben emelkedik – tette hozzá. Úgy fogalmazott, a munka jó dolog, feltéve, ha tisztességesen megfizetik. 2002 és 2010 között 2 százalékkal csökkent a minimálbér reálértéke Magyarországon, miközben a többi V4-es országban ugyanez a mutató plusz 30 százalék volt – mondta.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Hangsúlyozta: 2010 után a legfontosabb feladat az volt, hogy szakítsanak az alacsony minimálbér gyakorlatával, segély helyett munkát kínáljanak, hogy mindenki, aki tud, dolgozhasson és a munkát ne csak erkölcsi, hanem anyagi értelemben is becsüljék meg. Elmondta: ennek a megközelítésnek a sikerét az bizonyítja, hogy az elmúlt 12 évben összesen 172 százalékos volt a minimálbér növekedése, ez a magyar szakszervezeti mozgalom legnagyobb sikere. Az, hogy mindenki dolgozhat, a munkaadók legnagyobb sikere és hogy közben a pénzügyek, az államháztartás rendben van, a kormány sikere – sorolta.

Orbán Viktor szerint minden bérmegállapodásnak a velejárója nemcsak a minimálbérek emelkedése, hanem a munkáltatókat terhelő adók és járulékok csökkentése is. Ha csökkentik az adókat, akkor a vállalkozók ezt a pénzt a munkásoknak adhatják, több marad a vállalkozásoknál, ezért több maradhat a családoknál – mutatott rá.

Úgy vélte, ebből a pénzből újabb munkahelyek és emelkedő fizetések lesznek, amelyek végső soron tovább növelik a gazdasági teljesítményt. Az egész mostani munkaalapú gazdaságnak az archimédeszi pontja a versenyképességet javítani tudó adórendszer, az adócsökkentésekkel teremtették meg a lehetőségét annak, hogy minden évben arról beszélhessenek, hogy mennyivel tudják emelni a béreket – magyarázta.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a kormány szövetséget ajánlott a szakszervezeteknek és a munkaadóknak, „a cselekvés szövetségét ajánlottuk a munka világának„. A minimálbér és a garantált bérminimum emelése felfelé hajtja az átlagbéreket is, ezért a mai hír nemcsak a minimálbérből és a garantált bérminimumból élőknek jó hír, hanem mindenkinek, aki dolgozik – mutatott rá.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta: rendkívüli eredményeket értek el az elmúlt időben, mert a magyarok nem segélyből, hanem munkából akarnak megélni. A járvány alatt is értek el eredményeket, úgy tűnik, a kormány intézkedései működnek, a magyar gazdaság ismét a legjobban teljesítők között van – mutatott rá. Hozzátette: a foglalkoztatottság is kiheverte a válságot, és a magyar munkanélküliségi ráta a legalacsonyabbak között van az EU-ban. A bérek 2010 óta folyamatosan emelkednek, ebben a járványhelyzet sem okozott törést. Jelentős igény mutatkozott a legkisebb fizetések emelésére, a minimálbér emelését az emberek is támogatják – magyarázta. Ezzel a dolgozók megbecsültségéről szóló intézkedéssel a gazdaság növekedéséből még jobban részesülhetnek a magyar családok. A foglalkoztatók megfelelő ellentételezését pedig az adóterhek csökkentése szolgálja – közölte.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke kiemelte: fontos volt a minimálbér emelése azért is, hogy ne szakadjon le túlságosan az átlagkeresettől. Ha van érdemi egyeztetés, van komoly eredmény is – jelentette ki. Közölte: minimálbérért 300 ezer ember dolgozik, a szakmunkás bérminimum 800 ezer embert érint. Kitért rá: olyan megállapodási modellt dolgoznak ki, amely kiszámítható a munkavállalóknak és a munkaadóknak is – írja az MTI.

Rolek Ferenc, Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke arról beszélt, hogy optimisták ezzel a megállapodással, mert azt jelzi, hogy azzal számolnak, hogy folytatódik a gazdasági növekedés, és ki tudják gazdálkodni a növekvő béreket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

vg.hu

Pontokba szedtük, milyen lesz a kalauz nélküli MÁV – készülhetünk újdonságokra bőven

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre