INSIDER

„Akkor nem döbbennek le, hogy vak vagyok...” – nem lát, de dobolni tanul Mirella

Kottát magol és zenekari dobolásra készül Markos Mirella. A születése óta vak lány sportkarrierjét abbahagyva döntött a hangszer mellett, s négy éve rendületlenül fejlődik. Tanárának az elején egyedül az okozott problémát, hogyan tanítsa meg kottát olvasni növendékét.
címkék:
  • Szerző: sk

Markos Mirella születése óta vak, de ez sem hátráltatja nagy álmában: imádja a zenét, s a célja az, hogy egy metálzenekarban dobolhasson. Emiatt kezdett el négy éve zenélni, s ezt azóta sem hagyta abba.
„Válogatott csörgőlabdázó voltam, de megszűnt a lánycsapat, ekkor kerestem új elfoglaltságot – mesélte Miri, aki kiskorában zongorázott, mégis hangszert váltott. - Gondolkoztam a gitáron, de ahhoz alkalmatlan voltam, elhangolódott, mikor a kezembe vettem. Szeretem a metált, abban dominál a dob, így ezt választottam.”

A lány gyakran járt kedvenc együttese, a Lazarvs (a korábbi Apey and the pea) koncertjeire, az egyik buli után kereste fel édesanyja a banda dobosát. Makai László azonnal igent mondott, de az csak később esett le neki, hogy mekkora fába vágta a fejszéjét. Vak tanítványa ugyanis sosem volt még.
„El sem tudtam képzelni, milyen vonalon induljunk, de még gyógypedagógus édesanyám sem tudott segíteni – mesélte lapunknak a tanár. – Aztán rájöttem, hogy a kottát vizuálisan kell bemutatni Mirinek. Ha van egy pizzád, elfelezed, akkor lesz két fél hangod. Ezekből lesznek a negyedek, a nyolcadok és a tizenhatodok.”

Laci mindig lediktálta a kottát Mirinek, aki otthon bemagolta, így a következő órán már el tudta dobolni. Gyakorolni a próbatermekben, vagy otthon gumilapon tudott.

Tanára négy éve tanítja Mirit

De nem szeretne itt leállni, nagy álma, hogy zenekarban doboljon.
„Tudom, hogy nem leszek világhírű, de csak magamnak sem akarok játszani. Közel áll hozzám a reggae, talán az egyszerűbb is. De persze jó lenne egy metálzenekarban is dobolni – mondta Miri, akinek volt már kellemetlen élménye, amikor próbálkozott zenekaroknál. – Volt olyan, aki kikötötte, hogy 180 centi felett mehetek csak. Azt persze már a legelején tisztázom, hogy sérült vagyok. Pozitívan és határozottan beszélek a telefonban, fontos a hozzáállás. Tudom, hogy mit akarok, és ha ezt látják rajtam, akkor nem döbbennek le amiatt, hogy vak vagyok.”

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?