Létrehozva: 2021.08.13.

Aggasztó híreket közölt a magyar belbiztonsági főtanácsadó

Bakondi György elmondta: Európában és Magyarországon is nőtt az illegális határátlépések száma.

A nyugat-balkáni útvonalon rekedt migránstömegek a tartalékaikat felélve alagutakon keresztül és csoportosan, erőszakos fellépéssel próbálnak Magyarországra jutni – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Bakondi György

Bakondi György elmondta: 2019 óta már 98 alagutat fedeztek fel. Közülük 66-ot használtak is, míg további 32 kiásását nem sikerült befejezniük az illegális bevándorlóknak, mert felfedték azokat. Idén már 17 alagutat találtak a hatóságok, 7-et Bács-Kiskun, 10-et pedig Csongrád-Csanád megyében. 2021-ben már öt alkalommal próbáltak illegális migránsok csoportba verődve, erőszakosan fellépve bejutni az országba. Szilveszter éjjelén Kübekházánál 120-an, május közepén Ásotthalomnál 15-en, május végén 12-en Mórahalomnál, július végén 15-en Ásotthalomnál próbálkoztak, míg legutóbb szerdán támadt egy 20 fős csoport Bácsalmásnál a rendőrökre téglákkal, de nem sikerült bejutniuk az országba – ismertette Bakondi György.

Elkerülhetetlen az újabb migrációs hullám, már 400 ezer afgán hagyta el a lakhelyét

Nyolc tartományi fővárost foglaltak el Afganisztánban az iszlamista tálibok mindössze pár nap leforgása alatt, köztük Kunduzt, az ország hatodik legnépesebb városát.

Biztonságpolitikai szakértők szerint a közép-ázsiai ország összeomlása lényegében elkerülhetetlen, egyedül annak időpontja kérdéses. Az egyre hevesebb fegyveres harcok miatt ráadásul már több százezer civil kényszerült elhagyni a lakhelyét, akiknek egy jelentős része egészen biztosan az Európai Unióba szeretne majd eljutni.

Az amerikai és NATO-szövetséges csapatok kivonulásának kezdete óta több mint 400 ezer ember kényszerült elhagyni a lakhelyét Afganisztánban a tálib szélsőségesek egyre aggasztóbb előrenyomulása miatt. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa (UNHCR) és az Európai Unió hétfőn közzétett jelentése szerint a háború elől menekülő civilek többsége jelenleg még belföldön keres menedéket, tehát a migráció egyelőre a közép-ázsiai országon belül zajlik, de az elmúlt napokban ugrásszerűen megnőtt azoknak száma, akik Irán felé elhagyták a konfliktuszónát. Ez a jelenség pedig sorfordító lehet az események alakulásban, mivel az Iránba tartózkodó afgánok egy jelentős része vélhetően az Unióba szeretne majd eljutni.

Egy magas rangú uniós tisztviselő kedden a brüsszeli sajtónak elmondta, hogy a tálibok területfoglalásai miatt a nyugati országok és a humanitárius szervezetek egyre nehezebben tudnak segítséget nyújtani az Afganisztánban szenvedő embereknek, akik közül valószínűleg egyre többen döntenek majd a külföldre menekülés mellett.

Az újabb migrációs hullám rémképét előrevetítő ENSZ-jelentés mindösszesen egy nappal azután született, hogy a 6 uniós tagállam: Belgium, Németország, Ausztria, Hollandia, Görögország és Dánia egy nyílt levélben arra kérte az EU-t, hogy ne állítsák le az illegális afgán bevándorlók hazadeportálását a tálibok előrenyomulása ellenére sem. A dokumentumot aláíró kormányok szerint, ha nem küldenék vissza a származási országukba az elutasított afgán menedékkérőket, az „rossz üzenetet közvetítene”, és még több embert ösztönözne arra, hogy elhagyja az otthonát.

Afganisztán politikai térképe augusztus 10-én. A fehérrel jelölt területek a tálibok irányítása alatt áll. (Forrás: Wikimedia)

Az uniós kormányfők többsége egyébként már nem titkoltan attól tart, hogy Afganisztán – elkerülhetetlennek látszó – összeomlása miatt megismétlődhetnek a 2015-ös események, amikor több millió illegális bevándorló érkezett az öreg kontinensre a Közel-Keletről és Észak-Afrikából.

Ahogy arról a beszámolt, Pekka Haavisto finn külügyminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a tálibok gyors katonai előretörése egy új menekülthullámot indíthat el Európa irányába.

„Ha a tálibok több területet vesznek át Afganisztánban, és az emberek élete még nehezebbé válik a térségben, akkor lehetséges, hogy új migránshullámot látunk majd Afganisztánból”

– fogalmazott a finn nemzeti műsorszolgáltatónak adott interjúban a tárcavezető politikus, aki szerint a bevándorlók vélhetően Törökországon keresztül jönnek majd, tehát mindenképp meg kell erősíteni a migránsok feltartóztatására vonatkozó, Törökországgal kötött uniós szerződést.

Hulusi Akar török védelmi miniszter egy június végén tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy fokozni fogják a katonai jelenlétet az 534 kilométer hosszú török-iráni határon, mivel az afgán állam összeomlása miatt újabb migrációs hullámra számítanak keleti irányból.

Az iráni határon bekövetkező lehetséges fejlemények miatt további intézkedéseket hoztunk a térségben. Az ügy megoldásán továbbra is dolgozunk az illetékes minisztériumokkal, különösen a belügyminisztériummal együttműködve”

– fogalmazott a miniszter, aki azt is elárulta, hogy a humán erőforrás növelése mellett felderítő drónokat is bevetnek majd a török-iráni határon.

Németország és Hollandia ideiglenesen leállította az elutasított menedékkérők Afganisztánba történő visszatoloncolását az ország romló biztonsági helyzete miatt. Steve Alter, a német belügyminisztérium szóvivője azt írta a Twitterre, hogy a jelenlegi helyzetben nem folytatják a migránsok visszaszállítását, de úgy látja, hosszabb távon nem maradhatnak az országban: — Az afganisztáni helyzet komplikált és napról napra változik, ezt világosan látjuk. Másrészt az engedély nélkül itt tartózkodó afgánok közel 30 ezres csoportjának el kell hagynia az országot. A belügyminisztérium továbbra is azon a véleményen van, hogy Németországban vannak olyan emberek, akik nem maradhatnak, nekik a lehető leghamarabb távozniuk kell. Steffen Seibert német kormányszóvivő a helyzet folyamatos értékelésének fontosságát emelte ki:

— Természetesen a döntést a jelenlegi helyzet, illetve az elmúlt napok fejleményeinek fényében is meg kell vizsgálnunk és konzultálnunk kell európai partnereinkkel is.

A múlt héten Ausztria, Belgium, Dánia, Németország, Görögország és Hollandia sürgette Brüsszelt, hogy érje el az afgán kormánynál a menekültek visszaszállításának megkönnyítését. Az elmúlt években több mint egymillió migráns érkezett Németországba menedékjogot kérve, többségük olyan polgárháborúk által sújtott országokból, mint Szíria, Afganisztán és Irak. Diplomáciai viszály robbant ki Ausztria és Afganisztán között migránsok hazatoloncolása miatt. Bekérette az osztrák külügyminisztérium pénteken Afganisztán bécsi nagykövetét. Manizha Bakhtari az Ö1 osztrák közszolgálati rádióban felszólította Ausztriát és Európa többi államát, hogy állítsák le, illetve októberig halasszák el a menekültstátuszt nem kapott afgán állampolgárok hazatoloncolását.
Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a kitoloncoltakat fogadni tudjuk”
– jelentette ki Bakhtari, utalva országa romló biztonsági helyzetére, amely a NATO csapatkivonások óta még csak rosszabbodott.
A kitoloncolások felfüggesztése nem jöhet szóba
– hangsúlyozta az osztrák külügyminisztérium szóvivője, mindazonáltal konstruktívnak nevezte a nagykövettel folytatott beszélgetést, amelyen a belügyminisztérium is képviseltette magát. A diplomata ezúttal is hangot adott annak a kérésének, hogy Európa folyamatosan értékelje ki az afgán biztonsági helyzetet, és ennek függvényében halassza el a kitoloncolásokat. Hangsúlyozta továbbá, hogy Afganisztán továbbra is tartja magát a megállapodásokhoz, amelyek a kiutasított állampolgárok visszafogadását is magukban foglalják. Az osztrák belügyminisztérium szintén úgy foglalt állást, hogy az a két legutóbbi alkalom, amikor meghiúsult a kiutasítottak hazatoloncolása, egyedi esetként kezelendő, és nem áll szándékában a további kitoloncolások felfüggesztése. A belügyminisztérium, valamint az idegenrendészeti és menekültügyi hivatal folyamatosan figyelemmel kíséri az afgán biztonsági helyzetet, de nem adja fel a kiutasított afgán állampolgárokra vonatkozó hazatelepítési terveit – hangsúlyozta a minisztériumi közlemény.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek