Létrehozva: 2022.01.11.

A világ Magyarországra figyel: Budapest lett a cirkuszművészet központja

A cirkuszfesztiválok történetében a világon először Magyarországon rendeznek nemzetközi szakmai tudományos konferenciát.

A következő egy hétben Magyarországra figyel a világ, ugyanis Budapest ad otthont a világ egyik legrangosabb nemzetközi cirkuszi fesztiváljának.

A XIV. Nemzetközi Cirkuszfesztivál a cirkuszfesztiválok történetében először megrendezett nemzetközi szakmai és tudományos konferenciája vette kezdetét január 11-én, kedden.

„A Fővárosi Nagycirkusz nem csak élő, a hétköznapjainkat átszövő művészeti ágat művel, de magas színvonalú művészképzésről is gondoskodik. Emellett Budapest a régió tudásközpontjává lépett elő, amit jól jelez, hogy elsőként hívta életre a nemzetközi tudományos cirkuszkonferenciát, amelyen a világ leghíresebb tudósai, művészei vesznek részt” – mondta Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál szervező bizottságának elnöke a megnyitón.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár

Hangsúlyozta: a nagyszabású nemzetközi szakmai rendezvény és az iránta megnyilvánuló érdeklődés azt tükrözi, hogy Budapest a közép-európai cirkuszművészet központja, és egyben tudásközpont is.

„Kelet-Európa cirkuszművészeti központjában, Budapesten létjogosultsága van az új, modern cirkuszépületnek, amelynek makettjét a konferencián mutatjuk be először a szakembereknek” – tette hozzá.

A modern épületben működő intézmény a főváros kulturális életében is jelentős szerepet fog betölteni, a belföldi turizmusra gyakorolt hatásával igazolja létjogosultságát és jelentősen hozzájárul a az ország nemzetközi turisztikai vonzerejéhez is.

A cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos emlékeztetett rá, hogy a pandémia miatt immár második alkalommal marad el a Monte-Carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál, a világ legnagyobb cirkuszfesztiválja, ami azonban jó lehetőség a magyar fesztivál és a magyar cirkuszművészet amúgy is jelentős imázsának a további erősítéséhez.

„A budapesti fesztivált eddig is a világ három-négy legjelentősebb cirkuszfesztiválja között tartották számon, most azonban az egész cirkuszvilág a magyar rendezésre figyel” – mondta el.

A megnyitó sem telt el attrakció nélkül. Rögtön a konferencia kezdetén egy mongol szék-egyensúlyozó tartott előadást a jelenlévőknek a Szépművészeti Múzeum Barokk Csarnokában.

„A székekből álló torony egy építészeti csoda, ahogy a cirkuszi sátor is. Azokról kívánok megemlékezni, akik ezt a csodát megvalósítják” – mondta Fekete.

Fotó: MG

Megtudtuk: a pandémia idején a magyarországi cirkuszok nagyon ügyelnek a biztonságra. Minden előadőművész be van oltva, ahogy a közönséggel találkozó összes alkalmazott is. Arra kérték az embereket, hogy akkor menjenek a fesztiválra, ha felvették a vakcinát.

A „Cirkuszépületek Európában” című konferencia témája: az európai cirkuszépületek keletkezésének, fennmaradásának, átalakulásának, funkcióváltásának, pusztulásának és megújulásának folyamatai, kérdései, kutatott és kutatásra váró európai példák és dokumentumok. A konferencia keretében neves külföldi és magyar előadók tartanak építészettörténeti tanácskozást a Szépművészeti Múzeum Barokk Csarnokában, amelyet a fesztivál végéig ingyenesen megtekinthető, egyedülálló cirkuszművészeti és építészettörténeti tárlat kísér, szemléltetve az európai cirkuszépületek történetét. A kiállítás maketteken és levéltári dokumentumokon keresztül mutatja be a Fővárosi Nagycirkusz épületének történeti korszakait, példákat hoz építész hallgatók cirkuszépület-terveiből és cirkuszi témájú képzőművészeti alkotásokból.

„Gyönyörű terveket láthatunk itt. Ilyen igényes és nagyszabású kiállítást ritkán látni, ami a budapesti Fővárosi nagycirkusz épületének korszakait mutatja be és az építész hallgatók terveit is megnézhetjük” – mondta el a megnyitón tartott beszédében dr. Almássy Kornél, a Magyar Építészeti Múzeum igazgatója.

Az eseményen a legnagyobb cirkuszművészeti szaktekintélyek előtt mutatták be a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ projektjét, amelynek keretében a világszínvonalú művészeti, kulturális és oktatási központ jön létre Budapesten.

„Először a szüleimmel, gyerekeimmel ültem a sorok között, most már a gyerekeimet viszem. Kell, mert a cirkusz örök, kellett már a rómaiaknak is” – tette hozzá.

A cirkuszművészek továbbképzését szolgáló Artistaképző Intézet rövidesen elkezdődő beruházását nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek minősítették. „A cirkuszművészet az egyetlen művészeti ág, amelyben Magyarország világviszonylatban az első öt ország között van, ez pedig bőséges indok arra, hogy Európa legkomolyabb cirkuszművészeti központja létesüljön Budapesten” – magyarázta az államtitkár.

Elismerően beszélt a rendezvényen a Fővárosi Nagycirkusz megújításáról és az artistaképző létrehozásáról dr. Alain Frere, a Monte-Carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál alapítója és művészeti vezetője. „Az iskola épületéről közreadott látványterv alapján pezsgő oktatási, közösségi, kulturális tér jöhet létre Budapesten, ezzel bizonyítva a cirkuszművészet összművészeti jellegét” – mondta.

A budapesti cirkuszfesztivál részletes programja a budapestcircusfestival.hu címen érhető el.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra