Létrehozva: 2020.02.06.

A valóságban élte ki játékszenvedélyét a londoni késes terrorista

Egész Angliát megrázta a hír, hogy egy börtönből frissen szabadult 20 éves terrorista több embert is megkéselt az utcán. Most kiderült: a férfi korábban arról álmodozott, hogy kedvenc számítógépes játékát a virtuális világ után a valóságban is kipróbálja – egész fegyverarzenált gyűjtött ebből a célból.

A londoni Streatham High Roadon vasárnap délután egy férfi megkéselt több embert. Az elkövető, a 20 éves Sudesh Amman a közelmúltban szabadult a börtönből: 2018-ban csukták le terrorgyanús tevékenység miatt. Amman lefejezésekről készített videókat osztott meg barátnőjével, akit arra biztatott, hogy ölje meg „hitetlen” szüleit, és maga is terrortámadásokra készült Londonban. Erre utal, hogy 2018 áprilisában azzal büszkélkedett az üzenetküldő Telegram-alkalmazásban, hogy igazi fegyverarzenálja van: jól bevásárolt a fegyverekből, és úgy fogalmazott, hogy „felfegyverkezett és készen áll”.

A férfi arról álmodozott, hogy a Call of Duty nevű lövöldözős játékot a valóságban is kipróbálhassa. Mindezt fotóval is illusztrálta, amit Mark Van Den Berg holland blogger szúrt ki és értesítette a hatóságokat. 2018 novemberében Sudesh Ammant bűnösnek nyilvánították, ő pedig elismerte a vádakat.

Így néz ki a számítógépes játék...

Miután a kiszabott 3 év szabadságvesztés felét letöltötte, a napokban szabadult, ám nem adta fel korábbi álmait. A fiatal dzsihadista, aki játékszenvedélyét a valóságban akarta kipróbálni, három embert szúrt meg fényes nappal a nyílt utcán. A hatóságok agyonlőtték, ekkor derült ki, hogy egy robbanószerkezetet erősített a testére.

A brit sajtó most attól hangos, hogy a férfi a valóságban akarta megélni a számítógépes játékot – ez, keveredve az iszlám fanatizmussal, életveszélyes…

A merényletet az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára. A brit sajtóban most mindenki arról cikkezik, hogy még tucatnyi hasonló, terrormerényletekre készülő embert engedhettek szabadon az utóbbi években Angliában. A brit kormány ezért véget vet annak a büntetőjogi gyakorlatnak, amelynek alapján a terrorcselekményekért elítélteket teljes büntetésük letöltése előtt szinte automatikusan szabadlábra helyezték.

És ilyen a véres valóság a késeléses támadás után. Fotó: AFP

A függő nem ismeri be, hogy függő

„A függőségben szenvedők jellemzője, hogy nem ismerik be, legyen az játék, alkohol vagy bármi más„ – vélekedik dr. Kárpáti Róbert pszichiáter. „Rengetegszer nemhogy a fiatalok, hanem a felnőttek sincsenek tisztában a videójáték veszélyeivel, és nem is gondolják, hogy az függőséget okoz. A leggyakrabban a családi háttér, önértékelési problémák vagy más valami miatti frusztráció vezethet a videójáték- függőséghez.”

Mint a szakember mondja, a függőség diagnosztizálásához három tünetnek kell fennállnia: a beteg elveszíti a kontrollt a játék felett, a játéknak prioritást ad az egyéb tevékenységek kárára és annak ellenére is folytatja az illető a játékot, hogy negatív következményei vannak a játéknak az életére.

Játékfüggő volt két magyar családirtó és a győri késelős diák is

Mint arról a Ripost beszámolt, egy győri diák, H. András Csaba egy tanórán odalépett az éppen a táblára író tanárnőhöz, és késsel többször megszúrta B.-né Mónikát, akinek életét két hős diák mentette meg. A tanárát megkéselő diák játékfüggő volt, mint ahogy ismerősei szerint az óbudai öngyilkos egyetemista is. De két magyar családirtó is játékfüggő volt.

Idén augusztus 24-én egy 35 éves budapesti férfi megölte a párját, kisfiukat, sőt még a család kutyáját is, majd magával is végzett. Mint kiderült, S. Levente számítógépjáték-függő volt, annyira beszippantotta a virtuális világ, hogy néha már enni és inni is elfelejtett. Szintén játékfüggő volt H. Jutas Csanád, a 2012-es kulcsi mészárlás elkövetője. A családirtó egy bozótvágóval és késekkel megölte nagyanyját, nagyapját, a bátyát és az apját.

WHO: a játékfüggőség betegség

Hivatalosan is betegség már a videójáték-függőség, ugyanis felkerült az Egészségügyi Világszervezet (WHO) listájára. Az új besorolás 2022. január 1-től lép hatályba, onnan kezdve Magyarországon is diagnózis lehet ez a betegség. A WHO nem tesz különbséget az online vagy az offline játékok között.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra