Létrehozva: 2020.12.28.

A vakcina megérkezése a járvány elleni védekezés új szakasza

A vakcina megérkezése a járvány elleni védekezés új szakaszát jelenti, de továbbra is szükség van a lakosság fegyelmezettségére a járványügyi intézkedések betartásában.

A vakcina megérkezése a járvány elleni védekezés új szakaszát jelenti, de továbbra is szükség van a lakosság fegyelmezettségére a járványügyi intézkedések betartásában – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős testület hétfői online sajtótájékoztatóján.

Galgóczi Ágnes közölte: a járvány kezdetétől erre vártak, vagyis arra, hogy a kutatók kifejlesszék a speciális védelmet jelentő, mindenki számára elérhető védőoltást, amellyel a járványt meg lehet állítani. Felidézte: néhány napja a Pfizer-vakcina kapta meg elsőként az Európai Gyógyszerügynökség engedélyét, és szombaton az első 9750 adagot tartalmazó vakcinaszállítmány megérkezett Magyarországra, a kijelölt öt ponton pedig megkezdődött a kórházi ápolók és orvosok oltása.

Fotó: koronavirus.gov.hu

Hozzátette: amint újabb vakcinaszállítmányok érkeznek, folytatódik az egészségügyi dolgozók beoltása, és 2021 első felében – miután várhatóan újabb oltások kapják meg az engedélyt – „több vakcinából választva, nagyobb mennyiségben a tömeges oltás is elkezdődhet”.

Emlékeztetett: a kormány 17,5 millió adag oltóanyagot kötött le különböző gyártóknál, a Pfizeren kívül a Modernánál, a Jansennél, a CureVacnál, az Astra-Zenecánál, a Sanofi-GSK-nál és a Novavaxnál. Ezeknek a felhasználása az engedélyeztetésük után kezdődhet.

Magyarország az orosz és a kínai vakcinákat is vizsgálja, hiszen minden lehetőséget szeretnének kihasználni, hogy a magyar emberek megkaphassák a védőoltást – mondta Galgóczi Ágnes.

Hangsúlyozta, az oltások megkezdésével természetesen nem lehet feladni a védekezést. Ezért mindenkitől azt kérte, a járvány lassítása és az egészségügyi rendszer működőképességének megőrzése érdekében tartsa be a higiénés szabályokat és a járványügyi intézkedéseket.

Budapest, 2020. december 26. – Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora beoltja a Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett koronavírus elleni oltóanyaggal Ludwig Endre infektológust a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán 2020. december 26-án. – MTI/Mónus Márton

Az osztályvezető kifejtette, sok országgal ellentétben Magyarországon biztatóan alakulnak a járványügyi adatok, és a cél az, hogy ezt megőrizzük. Vasárnap 609 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel 316 669-re emelkedett a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 114 többségében idős, krónikus beteg, ezzel az elhunytak száma 9161-re emelkedett. 6261 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 448-an vannak lélegeztetőgépen.

Kérdésre válaszolva elmondta, a lakosság 60 százalékának beoltása szükséges a nyájimmunitás kialakulásához. Azoknak is javasolt az oltás beadása, akik három hónapnál régebben már igazoltan átestek a fertőzésen. A vakcina beadásáról egy kérdőív kitöltése és rövid vizsgálat után az oltóorvos dönt. Az oltás előtt lehet enni és inni is – jegyezte meg.

Galgóczi Ágnes közölte azt is, hogy a vakcinát eddig megkapó több mint ezer egészségügyi dolgozónál nem tapasztaltak különösebb oltási reakciót.

Jól halad a koronavírus elleni védőoltások beadása a Dél-pesti Centrumkórházban, vasárnap 225 egészségügyi dolgozó kapta meg a vakcinát, és azóta egyetlen esetben sem alakult ki szövődmény – közölte a kórház főigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Vályi-Nagy István arra figyelmeztette a kórházakat, hogy biztonságos, őrzött helyen tárolják az oltóanyagot. Elmondta, a szombaton érkezett vakcinákat a Dél-pesti Centrumkórházban ráccsal lezárt, riasztóval és kamerával felszerelt helyiségben tárolják.

Meghegyezte: az interneten vásárolt vakcina nagy eséllyel nem valódi, fontos, hogy senki ne vásároljon ellenőrizetlen helyről oltóanyagot.

Kitért arra is, hogy már több koronavírus-mutációt is azonosítottak, a legújabbat Nigériában. Közölte, ez nem jár súlyosabb tünetegyüttessel, de könnyebben terjed az Európában elterjedt koronavírusnál. Hasonlóan egy korábban Angliában észlelt koronavírus-mutációhoz, a vírus Afrikában észlelt új változata is inkább a fiatalok körében terjed – fűzte hozzá.

A főigazgató tudatta azt is, hogy a fertőzöttek kezelésére vonatkozóan van egy új, passzív immunizáló kezelést biztosító amerikai gyógyszer, amelyből az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Dél-pesti Centrumkórház együttműködése révén sikerült több ezer darabot rendelni. A szállítmány január elejére várható – tette hozzá Vályi-Nagy István.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Vaskupola Magyarországon: végre megérkeztek az izraeli csúcsradarok – fotók

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

INSIDER

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten