Létrehozva: 2018.02.09.

A Tesco is tiltott dolgot csinál a magyar vásárlókkal?

A Tesco elsõ ránézésre pont ugyanúgy kamerázza a vásárlóit, mint az Auchan, amely az Adatvédelmi Hatóságtól 15 millió forintos bírságot kapott. Az áruházban nagylátószögû kamera figyeli a vevõszolgálatot és a pénztárakat.

Mint arról a %RIPOST% beszámolt, 15 millió forintos bírságot kapott az Auchan, mert tiltott módon figyelte meg vásárlóit és dolgozóit.

Felvétel készül a vetkőztetőszobában

Az esetről egy korábbi munkavállalójuk tett bejelentést a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóságnál (NAIH), akik kimerítő vizsgálatban állapítottak meg számos jogsértést. A szegedi Auchanban például 85 kamera pásztázta a teret, ezek közül kettő a „motozószobában” vette fel a gyanúsnak minősített vásárlók esetleges vetkőztetését is. Jó néhány másik kamera pedig a hitelpultnál, vevőszolgálatnál figyelte meg a vásárlókat.

Jogellenesek a nagy látószögben pásztázó kamerák

Az is kiderül a határozatból, a legtöbb kamerával az a gond, hogy nem célhoz kötötten rögzít, azaz nem csupán a pénztárt mutatja, aminek vagyonvédelmi szempontból lenne értelme, hanem nagylátószögben pásztázza a teret, felvéve mindent és mindenkit – derül ki a NAIH elnöke, dr. Péterfalvi Attila által jegyzett határozatból.

A hitelfelvevő pultnál például kényes dolog, hogy a hangrögzítésre is képes kamerák rögzítik, hogy ki mire milyen hitelt vesz fel. Az Auchannál kiderült, hogy az áruház vezetői rendszeresen visszanézték ezeket a felvételeket. És nemcsak a dolgozók viselkedését elemezték velük, hanem a kamerarendszer arra is lehetőséget ad, hogy a vásárlókról készült felvételeket is megnézzék, elemezzék…

A %RIPOST% megnézte, mi a helyzet a Tescóban kamerafronton. Ha kíváncsi rá, hogy vajon ott is megfigyelhetik-e tiltott módon a vásárlókat, és mit tapasztaltunk, akkor keresse pénteken az újságárusoknál a %RIPOST%-ot!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán