Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.07.29.

„A sors elragadta tőlem az én hercegnőmet” – zokogja a kórházban elhunyt kismama édesapja

Az elhunyt nő egy négyéves kislányt hagyott hátra, akit a nagyszülők vettek szárnyaik alá. A kisgyermek még mindig hazavárja anyukáját.

Mint arról a Ripost beszámolt, egy pásztói várandós nő olyan szerencsétlenül esett el a Szent Lázár Megyei Kórházban egy vizsgálatot követően, hogy azonnal életét vesztette a kórteremben.

A kórház és a rendőrség is vizsgálja az eset körülményeit, így még nem tudnak semmi biztosat mondani. A szülők azonban igazságot követelnek, szerintük ugyanis nem minden úgy történt, ahogy mondják.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Zsolt és felesége, Hajni a legféltettebb kincsüket, 23 éves Dia lányukat vesztették el örökre. Ráadásul a megtört nagyszülőknek most gondoskodniuk kell egy 4 éves kislányról is, akinek egyelőre fogalma sincs az édesanyja haláláról – írja a Blikk.

„Én már nagyon sok mindent legyőztem, a vesémet kivették, megküzdöttem a rákkal, de most olyan ponton talált el az élet, hogy félek, innen nincs felállás. (...) A feleségemmel azt hittük most már, hogy nagyobbak, picit könnyebb lesz az élet. Erre a sors elragadta tőlem az én hercegnőmet, aki élettel és vidámsággal töltötte meg a házat. Ő volt a legcsodálatosabb ember a föld kerekén, akit most el kell temetnem. Sosem féltem semmitől annyira, mint attól a naptól” – zokogta Dia édesapja, Zsolt.

A szülők megtörtek a gyász fájdalmától, nem esznek, isznak, csupán kisunokájuk miatt képesek felkelni reggelente. Az édesanya hathetes terhes volt és nagyon várta születendő gyermeke érkezését.

„Amikor kiderült, hogy várandós, boldog volt, de aztán olyan pokoli fájdalmak kezdték gyötörni, hogy kórházba kellett vinnem. Két nap után kiengedték, de a panaszai nem szűntek meg. Szinte már mozdulni sem tudott, amikor visszavittem múlt hét hétfőn a kórházba. Nem igazán örültek nekünk az orvosok és a nővérek sem, szinte könyörögni kellett, hogy ott maradhasson. Szerdán hajnalban még beszéltem vele, úgy volt, hogy végre elviszik ultrahangra, de ebből már nem lett semmi. Csak a telefont kaptam, hogy meghalt” – árulta el a lapnak az édesanya, Hajnalka.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát