Létrehozva: 2020.10.16.

A parlament előtt a törlesztési moratórium meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat

Benyújtotta az Országgyűlésnek a törlesztési moratórium 2021. június 30-ig történő meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Az indokolás szerint a javaslat célja, hogy az egyes kiemelt társadalmi csoportok, így a nyugdíjasok, a gyermeket nevelő szülők, az álláskeresők és a közfoglalkoztatottak számára a hitel- és kölcsönszerződésből, illetve pénzügyi lízingszerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettségére vonatkozó hiteltörlesztési, fizetési moratórium továbbra is fennmaradjon, a hiteladósok átmeneti fizetési haladékot kapjanak 2021. június 30-ig.

Fotó: koronavirus.gov.hu

A cégek közül csak azokra vonatkozik a hiteltörlesztési moratórium, akik a pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozás meghatározásáról szóló kormányrendelet alapján annak minősülnek. Ezért a törvényjavaslat felhatalmazza a kormányt a nehéz pénzügyi helyzetben lévő vállalkozás mutatószámának meghatározására. Továbbra is a 2020. március 18-án már fennállt szerződésekre vonatkozhat a moratórium, a meghosszabbításából kimaradókra pedig a jövő év közepéig hitelfelmondási tilalom vonatkozik.

A moratórium igénybevételére az adós a fizetési moratórium időtartama alatt, azaz 2021. június 30-ig bármikor jogosult. A törvény lehetőséget az adósnak az eredeti szerződéses feltételek szerinti teljesítésre is. A moratórium meghosszabbítása a Magyarországon székhellyel, fiókteleppel rendelkező pénzügyi intézmények hiteleire és a diákhitelekre is kiterjed, valamint a hitel- és pénzkölcsönök mellett a pénzügyi lízingre.

A szerződést biztosító mellékkötelezettségek – ideértve a garanciaszerződést, illetve garanciavállalói nyilatkozatot is – a fizetési moratóriumnak megfelelően úgy módosulnak, hogy ezek időtartama, teljesítési határideje is a fizetési moratórium időtartamával meghosszabbodik.

A babaváró kölcsönök esetén az állami garancia kezességvállalási díját a fizetési moratórium időtartama alatt elengedik. Önmagában a fizetési moratórium igénybevétele miatt az adósnak nem merül fel költsége. A fizetési moratóriummal érintett szerződést nem kell közjegyzői okiratba foglalni.

A javaslat szerint indokolt a Nemzeti Eszközkezelő Programban résztvevő – kiemelt társadalmi csoportba tartozónak minősülő – részletvevő, illetve bérlő vételárrészlet-fizetési, illetve bérletidíj-fizetési kötelezettsége szempontjából is a fizetési moratórium szabályaival megegyezően fizetési haladékot biztosítani. Garanciális szabály, hogy az ingatlan vagyonkezelője 2021. június 30-ig a bérleti díj meg nem fizetése miatt nem élhet a felmondás jogával.

Az újabb fizetési moratórium hatályát kiterjesztik a magáncsőd eljárásban résztvevő, kiemelt társadalmi csoportba tartozónak minősülő adósokra is. A fizetési moratórium ideje alatt felhalmozódott kamatot a hátralévő futamidőben esedékes törlesztőrészletekkel együtt a fizetési moratórium lejártát követően a futamidő alatt, évente egyenlő részletekben kell megfizetni. A fizetési moratórium lejártát követően a futamidő úgy hosszabbodik meg, hogy az esedékessé váló törlesztőrészlet és a fizetési moratórium alatt keletkező részletekben megfizetendő kamat összege együttesen ne haladja meg az eredeti szerződés szerinti törlesztőrészletek összegét. A kamatra vonatkozó szabályokat megfelelően kell alkalmazni a díjakra is – írja a koronavirus.gov.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Somló - Isten itt felejtett kalapja

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek