Létrehozva: 2017.06.08.

A nyócker nem hagyja magát: Megvédik a játszótereket!

Elegük lett a környékbeli szülõknek, hogy a randalírozók és a tinédzserek tönkreteszik a kicsik játszótereit! A probléma országos, de most a "nyócker" nem hagyja magát: a fõvárosi VIII. kerület ma rendet akar tenni egy szigorú új szabály megszavazásával.

"Nem életszerű, hogy 90 kilós fiatalok használják a piciknek készült játszótereket, ez ellen akarunk fellépni" – mondta Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester, amikor tegnap az új rendeletről beszélt. A terv súlyos, 200 ezer forintos pénzbüntetéssel fenyegeti a 14 év fölöttieket, ha használják a játszótereket és „megsértik a közösségi együttélés szabályait”.

Szó sincs az anyukák megbüntetéséről

Az ötlet rögtön nagy visszhangot kapott: ellenzői egyenesen azt írták, hogy „kitiltanák a játszóterekről a fiatalokat”, „meg akarják bírságolni a gyerekükkel játszó anyákat”. Az önkormányzat szerint erről szó sincs: a szülők, a kisgyermeket kísérő nagyobb gyerekek természetesen ezután is bemehetnek a játszótérre, és közösen játszhatnak a kicsikkel. Kizárólag a játszóeszközök ésszerű használata a cél, és csak fokozatosan büntetnének: először többször is figyelmeztetnek.

Rengeteg szülő panaszkodott a rongálókra

A kerület szerint rengeteg a szülői panasz a játszóterek rongálói ellen. Megkérdezték a kerület lakóit, több mint 11 ezren nyilvánítottak véleményt. A válaszadók kétharmada szerint sokan rongálnak, kárt okoznak a játszótereken, veszélyeztetik a kisgyermekeket. A %Ripost% tegnapi szemléjén is kiderült: több kerületi játszótér és környéke  tele van cigarettacsikkekkel, összetört alkoholos üvegekkel, elszórt sörösdobozokkal. Pár éve nagy botrány lett abból is, hogy eldobált drogos tűket találtak. Folyamatos panasz, hogy ahogy délben véget ér az iskola, a környékbeli tinédzserek elözönlik a picik játszótereit, kiszorítva onnan a kisgyerekes szülőket.

Így védekeznek a drogosok, alkoholisták ellen

Sok helyen körbekerítették és lezárták a játszótereket. Ezzel főleg azt akarták megelőzni, hogy a kutyák telepiszkítsák például a homokozókat, de főleg a hajléktalanokat, drogosokat próbálták meg így kiszorítani. Van, ahol térfigyelő kamera pásztázza a környéket, kivezényelték a játszóterek figyelésére a közterület-felügyelőket is, máshol parkőrök alkalmazását követelik a környékbeliek.

„Az a 14. életévét betöltött személy, aki játszóteret, játszótéri eszközt használ, – kivéve, amennyiben az adott játszótérre vonatkozó házirend lehetővé teszi az adott játszótéri eszköz használatát – megsérti a közösségi együttélés szabályát, kétszázezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal, vagy ötvenezer forintig terjedő helyszíni bírsággal sújtható" - olvasható a rendeletben.

Drogos tűbe nyúlt a kislány a X. kerületben

Egy budapesti kislány véletlenül egy földből kiálló tűbe nyúlt egy kutyafuttatóban egy játszótér mellett tavaly. Az 5 éves Delila a X. kerületi Rottenbiller parkban volt a szüleivel kutyát sétáltatni. Amikor lehajolt egy kőért, egy tű állt a kezébe. Édesanyja elmondta a %Ripost%-nak, a kislány a tenyerét dörzsölve ment oda hozzá.

Azt mondta, hogy egy tű szúrta meg. Kihúztam a földből, akkor láttuk, hogy ez egy injekciós tű, de nem orvosi....

A gyermek kapott oltást a hepatitisz megelőzésére. Rögtön vettek vért is tőle, leszűrték hepatitiszre és HIV-re, szerencsére kiderült, hogy nem volt fertőzött a tű.

Kábítószer és szex a makói gyerekek kedvenc helyén

Már a közterület-felügyelet figyeli azt a játszóteret Makón, ahol évekig probléma volt a szemetelés, a drogozás. A játszótéren fecskendőket, cigarettacsikkeket és óvszert is találtak már, ezért a szülők nem merik gyermekeiket oda vinni. Egy 8 éves kisfiú édesanyja elmondta: gyermeke épp a szemtanúja volt annak, amikor egy fiatal pár egymásé lett a játszótéren, a csúszda tetején. Egy másik anyuka arról panaszkodott, hogy a kamaszok viselkedése miatt már nem szívesen viszi ki gyerekét a játszótérre, annyit randalíroznak.

Zsilettpengék a lakótelep játszóterén

Keresik a dunaszerdahelyi szülők azt a kegyetlen felnőttet, aki borotvapengéket dobált el a játszótéren. Egy édesanya szedte össze az éles tárgyakat. „Ott általában 2-3 hajléktalan, idős férfi szokott ülni. Szerintem egyikük hagyta ott” – reagált Szandi, akinek már máskor is kellett takarítania a szemetelők után. „A homokozóban és a pad alatt sörösüveg volt összetörve. Összeszedtem, mielőtt elmentünk volna onnan. Nem elég, hogy a földön, de a homokozóban is ott voltak az üvegszilánkok, bárki belenyúlhatott volna”.

A szülők véleményéről részleteket a csütörtöki Ripost napilapban közlünk!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast