Létrehozva: 2021.06.23.

A német genderdiktátor, aki az országunk támadásával akar felkapaszkodni

Tombol a genderdiktatúra Németországban, aminek leghangosabb szószólója az egyébként a német belpolitikában mérsékelt sikereket elért Michael Roth, a német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere.

Magyarországon a múlt héten fogadták el a pedofilok büntetéséről szóló törvény szigorítását, mely egyben tiltja a 18 éven aluliak körében a gender ideológia népszerűsítését. A törvényt több támadás is érte mind a magyar ellenzék, mind külföldi balliberális körökből.

Az ügyben megszólalt Michael Roth a német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere is. Ha valaki még nem hallott Michael Rothról, az nem meglepő, politikai karrierje során viszonylag mérsékelt sikereket ért el, erről a róla szóló Wikipedia oldal is tanúskodik – írja a V4NA.

Szembetűnő, hogy 25 éves politikai pályafutása csúcsa, hogy jelenleg ő Németország Európa-ügyi államtitkára. Mérsékelt belpolitikai sikereit azzal ellensúlyozza, hogy rendszeresen kiáll olyan népszerű balliberális témák mellett, mint a bevándorlás vagy a melegjogok, így próbálja meg felhívni magára a figyelmet, hogy saját jelentőségét bizonyítsa.

Michael Roth a leghangosabb genderdiktátor (Fotó: Facebook)

Legnagyobb sikerének is azt tekinthetjük, hogy a genderlobbi véleménydiktátora lett Németországban, ahonnan más országoknak is üzenget, azokat kritizálva.

2010 óta már-már divat a magyar kormány politikáját bírálni, így azóta Roth is rendszeresen támadja a magyar kormány intézkedéseit. Legutóbb az új pedofil-ellenes törvényt bírálta. Szerinte „az Európai Unió elsősorban nem egységes piac vagy valutaunió, hanem értékek közössége”, éppen ezért határozott üzenetet kívánnak küldeni Magyarországnak. Úgy látja, hogy Magyarországon nem bánnak kellő tisztelettel a szexuális kisebbségekkel, szerinte a jogszabály egyértelműen sérti az EU értékeit.

Az államminiszter korábban pedig azt kifogásolta, hogy a magyar alkotmány az LMBTQ-ideológiával szembe menve kimondja, hogy a család egy férfi és egy nő kapcsolatán alapul.

De a német genderdiktátor beszállt a Lengyelország elleni hadjáratba is, amikor az LMBT-mentes zónákról szóló fakenews terjedt el az országról. Roth egyébként nyíltan homoszexuális, 2012 óta hivatalos kapcsolatban él partnerével, Michael Kloeppnerrel.

2018-ban részt vett a belgrádi melegfelvonulás záróeseményén is, ahol azt kifogásolta, hogy az uniós tagállamok felében továbbra sem legális az azonos neműek házassága.

Németországban 2017. október óta házasodhatnak össze az azonos nemű párok. Érdekes adalék, hogy

az azonos neműek házasságát lehetővé tevő törvény szavazásán Angela Merkel kancellár nemmel voksolt.

Nem meglepő, hogy Michael Roth Németország egyik leghangosabb genderdiktátora jó kapcsolatot ápol a nemzetállamok és a hagyományos családmodell eltörlésére törekvő nyílt társadalom képviselőivel, és személyesen Soros Györggyel is.

2017-ben például közösen lépett fel a tőzsdespekulánssal, és tartott előadást Berlinben az Európai Roma Kulturális Központ megnyitóján, de rendszeresen fogadja a különböző Soros-szervezetek képviselőit is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

A társadalom jelentős része visszafejlődött azzá, ami a modernitás előtt volt

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"