Létrehozva: 2020.08.01.

A kormány meghallgatja a horgászokat, a véleményük a döntések során is fontosak

A kormány kiemelt stratégiai partnerei a horgászok és a haltermelők.

„Magyarország kormánya meghallgatja a horgászok véleményét, és ezeket a véleményeket a döntései előtt figyelembe veszi” – hangoztatta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott a kormány Facebook-oldalán szombaton közzétett videó felvezetőjében.

A magyar horgászok közössége az egyik legnagyobb civil szervezet Magyarországon, több mint 600 ezer taggal – mondta a Szövetségben a horgászokkal címen közzétett videóban a miniszterelnöki megbízott, megköszönve nekik, hogy védik és óvják a vízi és vízparti környezetet.

Bokor Károly, az egyik legismertebb horgászati szakíró a videóban arról beszélt, hogy a horgászok ma nagyon jól érezhetik magukat, hiszen jelentős létszámbővülés mellett élvezhetik a nyarat; most van igazán horgászszezon. Egyre „halbővebbek” a horgászokra bízott természetes vizek, mert horgászati céllal gazdálkodnak. Az elmúlt időszakban rengeteg segítséget kaptak a munkájukhoz – mondta, kiemelve az ingyenessé vált horgászvizsgát, ami azt erősíti, hogy jó ma horgásznak lenni.

Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke közös eredményként számolt be arról, hogy a magyarországi természetes vizek a horgászok kezelésébe kerültek.

Ennek a társadalmi csoportnak a megsegítéséhez a kormány nagyon sok anyagi forrást biztosított, így lehetővé vált azoknak az eszközöknek – például halőri terepjáróknak, egyenruháknak, horgászcsónakoknak – a beszerzése, amelyek a munkájukat segítik.

Egyszerűsödtek a horgászok okmányai, és az állami jegybevétel a horgászokhoz kerül vissza – fűzte hozzá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Koholák Alexandra megtörten mesélt tönkrement házasságáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin