Létrehozva: 2021.04.20.

Nemrég egy holttestet találtak a zombivá vált lányok közelében

Az internetezők szerint Kelendföldön gyakran látni drogosokat, nemrég pedig egy férfi meghalt egy padon annak a helynek a közelében, ahol a zombivá vált lányok is dülöngéltek.

Nagy port kavart az interneten a Ripost hétfői videója, amin zombivá vált lányok dülöngéltek Kelenföldön, vélhetően drog hatása alatt.

A kommentelők többsége nem lepődött meg túlzottan a videón, valaki pedig azt írta: mindennapos jelenség a buszpályaudvar környékén a szétcsúszott emberek látványa. Ő úgy tudja, egy férfi nemrég a közelben halt meg egy padon, ott, ahol a zombivá vált lányok sem tudták tartani magukat.

Furán dülöngéltek a szer hatása alatt

„Legutóbb egy fiatal koma halt meg a padon, állítólag megverték, de ki tudja. Ott nőttem fel a környéken, szomorú, mi lett ott. Fejlődik a környék, na – írta le véleményét a kommentelő. Egy másik úgy tudja, a padon meghalt férfi szerelmi bánatában lett öngyilkos, és ő is élt pszichoaktív szerrel. „Két üveg Rivotrilt vett be, meg a biofű és ivott is rá. Úgy tudom” – írta a férfi.

A rendőrség nemrég egy szakértői videóban beszélt a pszichoaktív szerekről és annak veszélyeiről. „Ami veszélyes ezekben a szerekben, és a bikával kapcsolatban különösen kijött ez a veszély, hogy milyen hatóanyagot rendel a díler vagy a herbált előállító Kínából. Lehet, hogy tudja, lehet, hogy nem tudja. Lehet, nem az lesz ráírva, ami valójában a zacskóban van. Gyakorlatilag már az alapanyag beszerzési oldalon sem biztos, hogy azt fogja kapni, és azt fogják piacra dobni, amit terveztek vagy szándékoztak, a fogyasztó meg végképp nem látja egy zöld növényi törmelékről vagy dohányról, hogy az milyen kémiai anyaggal van átitatva – mondja el a videóban Csesztregi Tamás, a Nemzeti Szakértő és Kutatóintézet Kábítószervizsgáló Intézetének az igazgatója.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek