Létrehozva: 2021.12.02.

A harmadik oltás kulcsfontosságú, meghosszabbítják az oltási akciót

Megtartotta az első decemberi kormányinfót Szentkirályi Alexandra és Gulyás Gergely.

Gulyás Gergely a napi koronavírus-adatok ismertetése után közölte, hogy van még szabad ágy a kórházakban.

Elsők vagyunk Európában a 3. oltások számát illetően. A harmadik oltás felvétele fontos, mind a vakcinagyártók, mind az orvosok javasolják.

Újabb egy héttel meghosszabbították az oltási hetet!


Fotó: MTI

Az ország településein pedig a jövőben oltási akciónapok lehetnek, ezt az operatív törzs szervezi meg.

A védettségi igazolvány érvényessége a jövőben a harmadik oltáshoz kötődhet majd, de pontos döntés nincsen még.

Kétmillió oltás érkezik majd az 5-12 éves korosztály számára – mondta Gulyás. A 12 év felettiek számára van elegendő vakcina.

Gulyás szerint „aki szerint gyermeket verni helyes, az érthető módon ellenzi a gyermekvédelmi törvényt” – mondta azzal kapcsolatban, hogy Márki-Zay Péter megszüntetné a gyermekvédelmi törvényt.

A fővárosi ingatlaneladások kapcsán Gulyás kiemelte, a bizottságnak és a hatóságoknak kell kivizsgálnia történt-e bűncselekmény.

A nagy sikerre való tekintettel újabb egy héttel meghosszabbította a kormány a november 22-én kezdődött Oltási akciót, így az új időpont szerint december 12. vasárnap estig lehet a kórházi oltópontokon előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül oltakozni. Az oltópontok minden nap reggel 7 és este 19 óra között vannak nyitva. A kórházak országszerte továbbra is megemelt oltási kapacitással várják az érkezőket akár az első, az elmaradt második, vagy a harmadik oltásra. Az oltatlanok előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra, ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik el. Akik időpontfoglalás nélkül érkeznek, azokat érkezési sorrendben fogják beoltani. Aki előzetesen regisztrált és foglalt az interneten időpontot az elkerülheti a várakozást.

Az oltási akción eddig a legtöbben már a megerősítő harmadik oltást vették fel, amely mindenkinek javasolt, aki 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A megerősítő oltással ismét 80-90%-ra emelhető a védettségi szint. A még oltatlanokat továbbra is kérjük, hogy vegyék fel mielőbb az oltást, mert a most terjedő delta vírusmutáns rájuk a legveszélyesebb, súlyos megbetegedést képes okozni.

 

Mit vigyek magammal az oltásra?

 

Az oltásra érkezőket kérjük, hogy hozzák magukkal személyi irataikat (személyi igazolvány, TAJ-kártya), második és harmadik oltás esetén a korábbi oltást igazoló dokumentumokat.

Nagyban meggyorsítja az oltást, ha az oltakozók magukkal hozzák kinyomtatva, kitöltve és aláírva a Hozzájáruló nyilatkozatot (3. oltás esetén is szükséges).

Kérjük, hogy ne felejtsék otthon a maszkot sem!

 

Mikor és hol van az Oltási akció?

Az oltási akció 2021. november 22. hétfőn kezdődött, és – a meghosszabítás értelmében – december 12. vasárnapig tart a kórházi oltópontokon, egyes településeken szakrendelőkben is. 101 megyei és városi kórházban várják az oltakozni szándékozókat reggel 7 és este 19 óra között. A kórházak megemelt oltó kapacitással működnek.

Az oltópontok listája: Oltópontok

 

Időpontfoglalással és anélkül is lehet érkezni

Az Oltási akció során időpontfoglalással és anélkül is lehet érkezni az oltópontokra akár az első, akár az elmaradt második, akár a harmadik oltásra.

Időpontot azok tudnak foglalni, akik előzetesen regisztráltak a www.eeszt.gov.hu honlapon. Nekik javasoljuk is az időpontfoglalást, így el tudják kerülni az esetleg sorban állást.

Ugyanakkor időpontfoglalás nélkül is lehet érkezni az oltásra. Ebben az esetben az oltás érkezési sorrendben történik. Az oltási akción azok az oltatlanok is mehetnek a kórházi oltópontokra, akik eddig még nem regisztráltak a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, ez esetben őket a helyszínen regisztrálják egy formanyomtatvány kitöltésével. Az első oltásra érkezőket fel tudják gyorsítani az oltási folyamatot, ha magukkal viszik kinyomtatva és kitöltve a REGISZTRÁCIÓS LAPOT és a HOZZÁJÁRULÁSI NYILATKOZATOT.

 

 

Ötféle vakcina áll rendelkezésre

A kórházi oltópontokon ötféle vakcina áll rendelkezésre: Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen és Sinopharm. A Szputynik már elfogyott.

Az oltóorvosok segítenek a legmegfelelőbb vakcina kiválasztásában.

 

Megerősítő harmadik oltás felvétele

Az Oltási akcióra azok is érkezhetnek időpontfoglalás nélkül a kórházi oltópontokra, akik a megerősítő harmadik oltásukat szeretnék felvenni. Mindenkinek ajánlott a harmadik oltás felvétele, aki elmúlt 18 éves és már több mint 4 hónap eltelt a legutóbbi oltása óta. A harmadik oltáshoz javasolt vakcinát a helyszínen, az oltóorvossal lehet egyeztetni.

 

12-17 évesek oltása az Oltási Akción

Az Oltási akción a még oltatlan 12-17 éves gyermekek oltására is lehetőség van, ez esetben javasolt a szülői kíséret is az oltásra és mindenképpen szükséges szülői hozzájáruló nyilatkozat.

 

5-11 évesek oltása

Az Oltási akció keretében még nem, de heteken belül várhatóan megkezdődhet az 5-11 éves gyermekek oltása is. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) november 25-én jelentette be, hogy engedélyezi ennek a korosztálynak az oltását is a Pfizer-vakcinával. Az első szállítmány várhatóan december 13-án vérkezik meg. A további tudnivalókat hamarosan ismertetjük.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

magyarnemzet.hu

Kiszállt a brüsszeli rendőrség a NatCon-ra: végzésük van arról, hogy le kell zárni a rendezvényt + videó

metropol.hu

Kész rejtély: elloptak egy Boeing repülőt, nyomtalanul eltűnt a gép és a két tolvaj is

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Fiatal csillagok százait nézheted meg, azt is eláruljuk, hogy mikor kell az égre tekintened

INSIDER

Újabb riasztást adtak ki: pokoli, ami perceken belül lecsap több vármegyére is

INSIDER

Hihetetlen módszerrel verte át az embereket a csaló, még egy magyar minisztert is belekevert

INSIDER

Ennyi pénzt lehet most keresni a Lidlben, és van egy csomó hely