Létrehozva: 2020.07.10.

A gyilkos mindenről beszámolt: így ölték meg az újpesti férfit – Videón a vallomás

Az is kiderült, mi volt a három férfi bűncselekményének indítéka, a rendőrség pedig azonnal intézkedett.

A rendőrségre még 2019. május 7-én tett bejelentést egy nő, hogy élettársa egy nappal korábban újpesti otthonából elment, azóta semmit nem tud róla és mobiltelefonja is ki van kapcsolva. A rendőrség a férfit eltűntként kereste, de felmerült a gyanú, hogy a férfi eltűnésének köze lehet egy rendezetlen tartozáshoz: a nő megtudta, hogy párja egyik munkatársával, E. Krisztiánnal beszélt meg egy találkozót, aki tartozott neki. A nyomozók kiderítették, hogy E. Krisztián nem akarta a tartozását megadni, ezért két ismerőse segítségével eltervezték, hogy megölik a férfit.

Május 6-án reggel E. Krisztián találkozott két barátjával, H. Richárddal és S. Bencével, akikkel megbeszélték, hogy megölik a vállalkozót és elássák a holttestét.

Az előkészületek során H. Richárd és S. Bence Szentendre külterületén, egy erdőben kiástak egy gödröt, majd H. Richárd egy barkácsáruházban zsineget vett, hogy azzal fojtsák meg a vállalkozót. A vállalkozót egy találkozó ürügyén elcsalták az erdőhöz, majd még az autóban H. Richárd megfojtotta őt. A holttestet ezután elvonszolták a gödörhöz, majd eltemették.

A nyomozók a három férfit elfogták, és előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
Fotó: police.hu

A nyomozás vizsgálati szakaszában a BRFK Életvédelmi Osztályának nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat most átadták az illetékes ügyészség részére. ​

Fotó: police.hu

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai Dominik Curtisszel töltötte az éjszakát

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Viszonya lehetett a játékosával, menesztették az angol klub edzőjét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő adat érkezett a magyar születésszámról

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Hosszú lesz a húsvét: íme néhány programötlet, ha unatkoznál

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó