Létrehozva: 2021.03.18.

A Fidesz kilépett az Európai Néppártból

A Fidesz levélben értesítette az Európai Néppárt elnökségét, hogy kilép a pártból – derül ki abból az angol nyelvű levélből, amelyet Novák Katalin, a Fidesz alelnöke tett közzé a Twitteren és a Facebookon.

Kilép a Fidesz az Európai Néppártból – tájékoztatta a szervezet elnökségét Novák Katalin, a kormánypárt alelnöke levélben. A levél Novák Katalin Twitter-oldalára csütörtökön került fel.

Novák Katalin „It's time to say goodbye”, vagyis Itt az ideje a búcsúnak szöveggel kommentálta a levelet. A levél címzettje Antonio López-Istúriz White, az Európai Néppárt főtitkára. A szöveg szerint a Fidesz a továbbiakban nem szeretné fenntartani tagságát az Európai Néppártban.

Novák Katalin csütörtök este Facebook-oldalán részletesen írt arról, miért lép ki a Fidesz az Európai Néppártból. Közölte: 2015-ben, a bevándorlási válság idején „kiderült, hogy a Néppárt a migráció támogatásában látja a jövőt, a magyarok azonban elutasították azt, és egyértelművé tettük, hogy nem szeretnénk azon országok sorsára jutni, ahol már visszafordíthatatlanná vált a tömeges bevándorlás hatása”.

Hozzátette: most, amikor a koronavírus-járvány elleni védekezés köti le a döntéshozók minden energiáját, „az Európai Néppárt frakciójában ahelyett, hogy az uniós vakcinabeszerzés körüli problémákra keresnének megoldást és segítenék a hatékony védekezést, titokban olyan alapszabály-módosítást készítettek, amely lehetővé tette, hogy a demokratikusan megválasztott fideszes képviselőket megfosszák képviselői jogaik gyakorlásától”.

Ma a Fidesz kilépett az Európai Néppártból. Miért? 📌 2015-ben, a bevándorlási válság idején kiderült, hogy a Néppárt a... Közzétette: Novák Katalin2021. március 18., csütörtök

A politikus megjegyezte: az elmúlt években kiderült, hogy a legtöbb kérdésben az Európai Néppárt már baloldali értékeket képvisel, amivel a Fidesz nem tud azonosulni.

„Ahogy több vezető is kifejtette: a néppárt már nem jobboldali párt. Ezt mi tudomásul vesszük” – írta Novák Katalin. A miniszter kiemelte: „a Fidesz az európai demokratikus jobboldalhoz tartozik, amelynek újjáépítése szükségessé vált”.

A Fidesz európai parlamenti képviselői március 3-án léptek ki az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjából, miután a néppárti frakció elfogadta alapszabályának módosítását.

Ezt követően március 6-án Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az MTI-vel közölte, a frakcióból való kilépés után a néppárti tagság már csak technikai kérdés.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt vannak az újabb részletek Balogh Edina és Szabó Simon kapcsolatáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább