INSIDER

A Fidesz győzelmét jósolják az uniós felmérések

A Fidesz toronymagas győzelmét jósolja a legfrissebb uniós mandátumbecslés. 28 tagállam 43 közvélemény kutatója készítette el az európai parlamenti választások előtti utolsó mandátumbecslését.
  • Szerző: RIPOST

Az előrejelzés szerint az EPP 180 képviselői helyet szerez, a szocialisták pedig 149-et. A harmadik legnagyobb frakció, 76 mandátummal a liberálisok lennének, míg a negyedik helyen várhatóan az Európai Konzervatívok végeznének.

A közvélemény kutatók egybehangzó véleménye szerint Magyarországon a Fidesz-KDNP fölényes győzelmet arat majd és 13 képviselőt küldhet az Unióba. A Jobbik és az MSZP-Párbeszéd 3-3 helyet szerezne, míg a DK és a Momentum 1-1-et. Az LMP az előrejelzések szerint nem jut be a júliusban felálló új Európai Parlamentbe.

A mandátumbecslés Olaszországban a Salvini vezette Északi Liga toronymagas győzelmét vetíti előre, míg Franciaországban Emmanuel Macron pártja fej-fej mellett van Marine Le Penével.

Az európai parlamenti frakciók szempontjából Németországból 30 mandátum érkezhet az Európai Néppárthoz. Ez alig kétszer több, mint a sokkal kisebb népességű Magyarországé. Ez adott esetben jelentősen felértékelheti a Fidesz pozícióját a Néppárton belül.

Deutsch Tamás ezzel kapcsolatban a Hír TV-nek úgy fogalmazott: az előrejelzés szerint alig kétszer annyi mandátuma lesz a CDU-CSU-nak az Európai Néppártban, mint a Fidesz-KDNP képviselőinek.

"Könnyen lehet, hogy ahhoz a helyzethez képest, hogy jelenleg a hetedik legnagyobb nemzeti delegáció vagyunk, ennél jóval előkelőbb helyen végzünk. Azt gondolom, új fejezetet nyit majd a Fidesz és a Néppárt viszonyában."

A Fidesz EP-képviselője a ciklus utolsó parlamenti ülése a júliusban felálló új Európai Parlament legfontosabb feladatairól is beszélt a Hír TV-nek.

"A migráció kérdésében a bevándorlást elutasító vezetőkre van szükség. Arra, hogy a tehetetlen brüsszeli bürokrácia helyett a nemzetállami kormányok oldhassák meg végre az illegális bevándorlás problémáját. Másodsorban a migrációra fordítandó költségek helyett olyan 7 éves költségvetésre van szükség, ami az Unió erősödését szolgálja, kohéziós, regionális politika és az agrártámogatások fejlesztésére van szükség. És végül, de nem utolsó sorban abba kéne hagyni a jogállamisági eljárásoknak álcázott büntető eljárások akciókat."

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?