Létrehozva: 2021.07.21.

„A falból árad a penészszag” – Katasztrofális a helyzet az Üllői úti társasházban

Életveszélyesek a körülmények az egyik budapesti, Üllői úti házban, ahol az elmúlt pár nap esőzései után végképp kezdenek élhetetlenné válni a lakások.

A hétfői esőzések miatt az emeleti tető, végig a körfolyosó felett, átengedte magán a vizet, az pedig mind az erkélyen, mind a földszinti lakások ajtajánál felgyülemlett. A Metropol stábja a helyszínen járt. A lakók – érthető okokból – a nevük elhallgatását kérték az újságírótól, azonban a képek is magukért beszélnek.

Fotó: Metropol

„A Covid-járvány előtt ígérték, hogy felújítják, azóta nem sok minden változott. Mindegyik lakás gombás, penészes. Hiába takarít ki rendesen az ember, a falból árad a penészszag. Jó lenne már innen elköltözni” – panaszkodott a lapnak az egyik legrégebben ott lakó.

Fotó: Metropol

„Ezeket a lyukakat mi deszkáztuk be, hogy nehogy leessen oda bárki, laknak a házban gyerekek is” – mutatta a lapnak a földszinti lakásajtóktól néhány méterre található üregeket az egyik lakó.

A leszakadó vakolat egyre veszélyesebb, nemrég egy nagyobb darab zuhant le az egyik lakás bejárata elé. Szerencsére nem beszélgetett vagy dohányzott az ajtó előtt senki, különben akár tragédia is történhetett volna.

Fotó: Metropol

A háztömbben minden lakás önkormányzati tulajdonban van, mégis hagyják, hogy a ház az enyészeté legyen. A ferencvárosi önkormányzat 2020 júniusában előterjesztést nyújtott be az ingatlan hasznosítására, és a lakók elköltöztetéséről. Egyelőre azonban nem történt előrelépés az ügyben.

Csak az ereszt javítják, a tetőt nem Egy épületbeli beázást dokumentáló videó hatására a kerület Facebook-csoportjában végre elindult valami. A posztra reagálva ugyanis a Bérlemény Fev IX Zrt. a következőket írta: „Az épület ereszcsatornájának javítását irodánk megrendelte, kérjük szíves türelmét”. Az eredeti bejegyzést készítő férfi ezután reményét fejezte ki, hogy a tető időszerű felújításával is kezdenek valamit: „Az épület nagyon beázik. Volt nálunk pár héttel ezelőtt egy beázás-elhárítás, sajnos azóta ismét ugyanúgy beázott a plafon”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább