Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.17.

Belehalt sérüléseibe a monori motocross pályán balesetet szenvedő 9 éves kisfiú

Kilencéves gyermek szenvedett halálos balesetet a Monor és Monorierdő közötti krosszmotorpályán még vasárnap. A fiút mentőhelikopterrel szállították kórházba, de az életét nem tudták megmenteni.

A kilencéves alsós a rajongásig szerette a motorokat. Álma volt, hogy egy nap híres versenyző legyen, és a vitrinjét telepakolhassa a serlegekkel. Rendszeresen elkísérte őt édesapja az edzésekre a monori krosszmotorpályára.

Az egyik krosszmotor a fûbe borult
Fotó: TV2

A terepet a gyermek már jól ismerte, és a pályán dolgozók szerint a korához képest mindig a legnagyobb körültekintéssel járt el. Felesleges kockázatot nem vállalt, ugyanis már megtanították neki, ha nem tart be bizonyos szabályokat, az egyébként nagyon is kellemes és élvezetes sportág veszélyessé válik. Ezért is érthetetlen, miként következhetett be a szomorú baleset.

A kilencéves fiú rutinosan felült egy járműre, majd szabályosan beindította a motort. Jó néhány métert megtett, mielőtt egy másik gyermekkel összeütközött volna. Súlyos sérüléseket szenvedett, többek között a fején. A két motoros a kormánynál akadt össze. A jelenlevő felnőttek azonnal értesítették a mentőket, de hamar világossá vált, hogy a gyermeket helikopterrel kell kórházba szállítani, hiszen minden perc számított.

Mentőhelikopterrel vitték egy pesti kórházba a sérült kisfiút
Fotó: TV2

Egy a Borsnak nyilatkozó szemtanú elmondása szerint az orvosok a helyszínen körülbelül 10 percig küzdöttek azért, hogy a kisfiút szállítható állapotba hozzák. A helikopter egy pesti kórház intenzív osztályára szállította, ahol vasárnap óta altatásban tartották, és több mûtétet is végrehajtottak rajta, ám a gyermek szervezete tegnap feladta küzdelmet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát