Létrehozva: 2021.10.22.

Óvodából hazafelé lett rosszul: súlyos betegség kínozza a 7 éves Botondot

Kórházba került a kisgyermek, akiről kiderült, hogy rosszindulatú, nem műthető agydaganata van. Csupán egyetlen lehetősége van a teljes gyógyulásra.

A mindig mosolygós nagykőrösi kisfiú életé egy pillanat alatt változott meg. Az egyik nap éppen az óvodából tartott hazafelé, amikor váratlanul rosszul lett. Kórházba került a kisgyermek, ahol kiderült rosszindulatú, nem műthető agydaganata van.

A mindössze 7 éves Botond azonban hősiesen viseli súlyos betegségét, míg szülei bíznak az emberek jóindulatában. Ugyanis egyetlen lehetőségük van arra, hogy kisfiuk meggyógyuljon: egy méregdrága immunterápia Németországban.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

„Boti január negyedikén, az óvodából hazajövet lett először rosszul. Nagyon szédült, fájt a feje, ezért a háziorvoshoz fordultunk, aki beutalta a kórházba. A vizsgálatok ott derítették ki, hogy Botinak agydaganata van, ami nem műthető” – kezdett bele fájdalmas történetükbe Vargáné F. Nikoletta, a gyermek édesanyja.

Az orvosok nem biztatták sok jóval a családot, Botira vizsgálatok sokasága, sugárkezelés és kemoterápia várt. Bár úgy tűnt, hogy javul az állapota, egy júliusi vizsgálat azt igazolta: a daganat egy centit nőtt a kezelések ellenére – írja a Blikk.

„Két hónapja szed egy gyógyszert, de sajnos nincs változás. Boti így az iskolát sem kezdhette el, ami fájó pont neki. Nagyon várta, hogy megismerkedhessen az osztálytársaival, új környezetben legyen. Tisztában van azzal, hogy súlyos beteg, sokat beszélgetünk róla. A kezelések során együttműködő, olyankor azonban alig lehet szólni hozzá ” – fűzte hozzá az aggódó édesanya.

Ha segíteni szeretnéd Botond gyógyulását, így teheted meg: CsodaCsoport Alapítvány K&H Bank 10401983-50526970-69541012; IBAN: HU80 10401983-50526970-69541012; SWIFT: OKHB HUHB Közlemény: “Boti”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast