Létrehozva: 2020.04.27.

68 évesen, 42 fokos láz után gyógyult fel a koronavírusból

A magas vérnyomással és cukorbetegséggel küzdő nőt egy hétig kezelték kórházban, most már jobban van. Lánya szerint nem igaz, hogy az alapbetegségekbe halnak bele az emberek.

Édesanyja történetét osztotta meg a Riposttal egy budapesti hölgy: a 68 éves asszony Amerikában kapta el a koronavírust. Helyzete ráadásul nem egyszerű, nem csak veszélyeztetett korban van, hanem alapbetegségei is vannak: magas vérnyomása van, inzulint kap és csak az egyik veséje működik. Mégis túlélte. „Én azt gondolom, hogy aki meghal, az a vírus miatt hal meg, nem az alapbetegségekbe hal bele” – mondta lapunknak a nő.

Fotó: Shutterstock

Édesanyja láza 42 fokig ment fel, a kórházban jegelték. „Egy hétig volt a kórházban, ez idő alatt csak ritkán ment lejjebb a láza. Miután kiengedték, még mindig nagyon gyenge volt, köhögött, és még mindig hasmenésre panaszkodott. Mára már szerencsére jobban van” – meséli az asszony, aki bár a bölcsek kövét nem ismeri, azt mondja, hogy édesanyja a cukra miatt rengeteg zöldséget és gyümölcsöt evett, talán ezért kerülhetett ki a kórházból, és „úszta meg” a dolgot. „Láttam a neten, hogy sokan arról beszélnek, hogy nincs is koronavírus-járvány, de ez nem igaz. A vírus itt van, és veszélyes. Talán csak erősebb immunrendszerrel harcolhatunk ellene” – mondja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban