Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.19.

6 súlyos beteg van Magyarországon, az intenzíven kezelik őket

Magyarországon már 73 koronavírusos beteg van, 6 állapota súlyos – jelentette be a tisztifőorvos.

Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője, Lakatos Tibor elmondta, hogy áttekintették a kórházi kapacitásokat, hogy fel tudjanak készülni a tömeges megbetegedésre.

Továbbra sem tervezi Magyarország kormánya, hogy lezárjon városokat, területeket és nem akarnak kijárási tilalmat elrendelni – hangsúlyozta.

Lakatos Tibor több esetet is elmesélt, mennyire felelőtlenül viselkednek a magyarok. Például egy nő bement a bankba és kérte, hogy engedjék a sor elejére, mert amúgy ő hatósági karantén alatt áll. Egy másik pedig bejelentést tett, hogy eltűnt a pénztárcája . Az a jegyzőkönyv felvételénél derült ki, hogy neki is karanténban kellene lennie.

Azt is elmondta a sajtótájékoztatón, hogy csak az áruforgalmat engedik be a határon a magyar állampolgárokon kívül. De humanitárius korridort is fenntartanak.

Szlovákia és hazánk megegyezett abban, hogy a határtól 30 kilométerre lévő munkahelyre beléphetnek a másik ország munkavállalói.

Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, immáron 73 fő koronavírussal fertőzött beteg van. Állapotuk különböző: súlyos megbetegedés is van. 6 beteg az intenzív osztályon van.

Minden gyanús esetet már tesztelni kell a WHO irányelve szerint, ezt azonban Magyarország már a kezdetek óta alkalmazta.

„Szanaszét az országban vannak megbetegedések, a vírus terjed kontaktusok útján” – fogalmazott a tisztifőorvos.

A fertőzötteket már az otthonukban is tudják már tesztelni, így nem kell mindenkit azonnal kórházba szállítani. A hatósági házi karanténban betegek is fognak tartózkodni ezentúl. Azokat, akik súlyos klinikai tüneteket mutat, a mentők elszállítják a megyei kórházakba vagy a Szent László kórházba.

Kijelölésre került az 5 járványkórház is, és folyamatosan bővül azoknak az intézményeknek a köre, amelyeket bevonhatnak egy tömeges járvány esetében.

Akinek csak enyhe tünetei vannak, nem kell kórházba mennie. Ugyanakkor elkülönülten kell, hogy tartózkodjanak. Nem helyes, ha a családjuk is a körükben van. Ha nem tudnak különköltözni, akkor az intézményi karantén még mindig rendelkezésükre áll.

Müller Cecília újfent kérte, hogy a 60 éven felüliek ne menjenek közösségbe, maradjanak otthon.

Késleltetni kell a tömeges megbetegedés megjelenését, ebben pedig minden magyar állampolgárnak nagy felelőssége van. Aki nem tartja be a szabályokat, az óriási kockázatnak teszi ki önmagát és mindenki mást is.

Valamennyi intézkedés mellett csak akkor lehetünk sikeresek a vírussal szemben, ha mindenki komolyan veszi a szabályokat és cselekszik. Nem elfogadható a humorizálás és a fegyelmezetlenség.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát