Létrehozva: 2019.11.16.

5 millió forint a kár, nem hiszed el, hogy mit tettek a vonatsínre

Csoda, hogy nem siklott ki egy utasokat szállító vonat Dunakeszi és Göd között a héten, miután valaki egy fűnyírót tett a sínekre.

„Én ezzel a vonattal utaztam haza, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a szerelvény alatt valami csörömpöl” – írta a Facebookra az eset kapcsán az egyik utas.

„Szerencsére személyi sérülés nem történt, ugyanakkor az anyagi kár jelentős, eléri az ötmillió forintot. Az ütközés következtében ugyanis a FLIRT motorvonat eleje és szélvédője is komolyabban megsérült. Az ügyben feljelentést tettünk„ – tudtuk meg a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságától.

Hozzátették: ha idegen tárgy kerül a vasúti pályára, az kisiklathatja a szerelvényt. 2016-ban például egy kidobott karácsonyfa miatt siklott ki egy CAF villamos a Szugló utcában. Ugyanakor két- vagy többvágányú pályán, ahol szemből is közlekednek vonatok, akár tömegkatasztrófát is okozhat egy ilyen felelőtlen tett. Éppen ezért még viccből sem szabad követ vagy fémpénzt rakni a vonat elé.

A Ripost megtudta: a MÁV vonalain idén október 31-ig 24 esetben regisztráltak idegen anyagot a vágányokon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább