Létrehozva: 2021.04.12.

„Elfogytak a szavak és megállíthatatlanul sírtunk mindketten„ – 5 magyar kisgyerek maradt félárván

Szörnyű tragédia történt egy ötgyermekes családban, az anyuka kénytelen egyedül felnevelni gyermekeit.

Egy magyar anyuka gyermekei maradtak félárván: a nő férje belázasodott és napokig nem is lett jobban. Végül már enni és inni sem tudott, sőt felkelni se az ágyból, levegőt is alig kapott – ekkor hívtak hozzá mentőt. A kórházban kétoldali tüdőgyulladást állapítottak meg nála. Oxigént kapott, de romlott az állapota, így intenzív osztályra került.

„Ott high-flow oxigénterápiát kapott, ami nagy szenvedéssel jár. 2 nap után lélegeztetőgépre tették, majd bemehettem hozzá, elbúcsúzni. 10 perc volt az egész, hozzá sem érhettem, már beszélni sem beszélhettem vele, mert mély altatásban volt. 5 nap elteltével hívtak éjszaka, hogy miután már csak pár százalékos ép tüdőszövete maradt, és a szervekhez nem jutott oxigén, előbb a veséi álltak le, dializálták, aztán a keringése omlott össze az oxigénhiányos állapottól. Itt hagyott bennünket„ – fogalmazott a gyászoló feleség, aki mindeközben szintén a vírussal küzdött. Nehezen és hosszan fennálló tünetekkel kellett megvívnia harcát, miközben 5 pici gyermekét is el kellett látnia a karanténban. Szerencsére ő végül meggyógyult.

„Amikor a kórházba bementem intézni, amit kellett, az ápoló kérdezte, hogy ugye 5 gyerek várta apát haza. Bólintottam, elfogytak a szavak és megállíthatatlanul sírtunk mindketten. Sok erőt kívántak és látszott, hogy valóban együtt éreztek velem, velünk” - írta szívszorító sorait az özvegy, aki félárván maradt gyermekeiből próbál erőt meríteni. „Édesanya vagyok, és 2021. március 20-a óta özvegy. 16 év házasság, 5 gyermek és a tudat, hogy pótolhatatlan a veszteség.„

A fennálló hiteleik és a mindennapos megélhetés is nehézkessé vált számukra, így segítséget kérnek az Anyák az Anyákért Alapítvány Facebook-oldalán. Ide kattintva tudsz segíteni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"