Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.03.07.

Jövő szerdáig további 400 ezer embert oltanak be, ezzel elsők lehetünk Európában

Magyarország májusig 3,5 millió emberrel többet tud beoltani, mint azok az országok, amelyek csak az Európai Unió által szállított vakcinákra építik a védekezésüket.

Gulyás Gergely a Kossuth Rádió Vasárnap Reggel című műsorában beszélt arról, hogy bár hétvégén kisebb zavar támadt az oltásra meghívó SMS-ek kiküldésében, összességében Magyarország már most is második az EU tagállamai között az oltási rangsorban. „Az a cél, hogy az elsők legyünk” – mondta.

400 ezer embert oltanak be jövő szerdáig Fotó: MTI

A miniszter rámutatott: a sajtóban megjelentekkel szemben az oltási program egy percre sem állt le. „Nehéz nem tömegesnek tekinteni azt az oltássorozatot, amelyben 400 ezer ember fogja megkapni a vakcinát” – tette hozzá Gulyás Gergely.

Megjegyezte: a háziorvosoknál, a kórházi oltópontokon a következő napokban is zajlik a regisztráltak oltása Sinopharm-, Moderna- és Pfizer-vakcinával. Egyedül az AstraZeneca-vakcinával való oltást függesztették fel, de a jövő hét második felében ezt is megkapják az emberek.

Gulyás Gergely a kínai vakcinát az egyik legjobb, a mutánsok ellen talán a legnagyobb védelmet nyújtó oltóanyagnak nevezte. Hozzátette: az oltásellenes álláspont ellentétes Magyarország érdekeivel, és azzal is, hogy a hatékony védekezés eredményeképp minél előbb újra lehessen indítani a gazdaságot. A miniszter szerint vakcinaügyben egyértelmű volt, hogy nemcsak nyugaton, hanem keleten is készíthetők jó vakcinák, ők pedig ahhoz ragaszkodtak, hogy a vakcinákat a magyar hatóságok is vizsgálják, és csak olyanokat kaphassanak meg az emberek, amelyek ellenőrzöttek és biztonságosak.

Folyamatosan zajlik az oltás, már 981 401 fő a beoltottak száma, közülük 307 573 fő már a második oltását is megkapta. A járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, egyre nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, a kormány ezért is döntött a korlátozások szigorításáról, amelyek hétfőn lépnek életbe. 6201 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 466 017 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 108 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 15 873 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 335 512 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 114 632 főre emelkedett. 7445 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 778 -an vannak lélegeztetőgépen. Az oltási program rendben, ütemezetten és hétvégén is zajlik, közel 400 ezer regisztrált idős oltását végzik ezekben a napokban is a háziorvosoknál a Sinopharm és a Moderna oltóanyagokkal és a kórházi oltópontokon a Pfizer-vakcinával. Egyedül az AstraZeneca-vakcinával való oltás került felfüggesztésre, erre a jövő hét második felében kerül sor.

Bezár az ország

A koronavírus-járvány harmadik hulláma Európa-szerte erősebbnek bizonyult az eddigieknél. A drasztikusan emelkedő betegszám miatt a kormány a korlátozások szigorításáról döntött. Most azért kell zárni, hogy minél hamarabb újra nyithasson az ország. Éppen ezért két hét szigorításról döntöttünk abban a reményben, hogy húsvétkor újra tudjuk indítani az életet. A korlátozásokról szóló kormányrendelet pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben. Lásd: https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/49938f217e712ce35fbd9be13af1113f65703127/megtekintes A minden eddiginél nehezebb, március 8-tól március 22-ig tartó két hétben életbe lépő újabb védelmi intézkedések a következők.

  • Az üzleteket be kell zárni. Kivétel: az élelmiszerüzletek, a patikák, a benzinkutak, a drogériák, a dohányboltok, gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenységhez nélkülözhetetlen anyagokat és eszközöket árusító üzletek, valamint az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletek, a piac és a termelői piac.

  • Minden szolgáltatás szünetel, kivéve a magánegészségügyi-, szociális-, pénzügyi-, postai, járműszervíz-szolgáltatásokat. A nőnapra tekintettel március 8-án, hétfőn a virágboltok nyitva maradhatnak, de utána nekik is be kell zárniuk.

  • Az éttermekben továbbra is lesz lehetőség elviteles vásárlásra.

  • Az óvodák és az általános iskolák a tavaszi szünet végéig nem nyithatnak ki, a digitális oktatás tartalmi feltételeit az érintett miniszterek határozzák meg. Az önkormányzatok kérésére a kormány hétfőtől is biztosítja az óvodákban és az iskolákban a gyermekfelügyeletet: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/gulyas-lesz-gyermekfelugyelet-hetfotol-az-ovodakban-iskolakban A középiskolákban és a felsőoktatásban a digitális oktatás továbbra is fennmarad. Az alacsony fertőzési számokra tekintettel a bölcsődék nem zárnak be.

  • Az esti kijárási tilalom továbbra is érvényben marad este 8 óra és reggel 5 óra között. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges. Igazolásminta: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/kijarasi-tilalom-alatti-munkavegzesrol-szolo-igazolas-letoltheto-igazolas-minta

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

    origo.hu

    Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

    borsonline.hu

    Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

    mandiner.hu

    Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

    ripost.hu

    Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

    mandiner.hu

    Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

    origo.hu

    Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

    mindmegette.hu

    Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

    origo.hu

    Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

    ripost.hu

    Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

    INSIDER

    Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

    INSIDER

    Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

    INSIDER

    Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

    INSIDER

    Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

    INSIDER

    Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

    INSIDER

    Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

    INSIDER

    Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát