Létrehozva: 2020.11.01.

3878 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 69 krónikus beteg

3878 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 79 199 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 69 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1819 főre emelkedett, 20 078-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 57 302 fő. Az aktív fertőzöttek 25%-a, az elhunytak 33%-a, a gyógyultak 28%-a budapesti. 4205 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 306-an vannak lélegeztetőgépen.

A járvány második hullámának meredeken emelkedő szakasza zajlik egész Európában és Magyarországon is, a fertőzöttek száma folyamatosan emelkedik. A kormány célja továbbra is az, hogy az egészségügyi védekezés fenntartása mellett az ország működőképességét megtartsuk, és ne hagyjuk, hogy a vírus megbénítsa a mindennapokat. Ehhez azonban az általános óvintézkedések betartására van szükség, vagyis továbbra is nagy az egyéni felelősség szerepe a védekezésben, különösen a maszkviselésre vonatkozó előírások betartásában.

Hétfőtől tovább szigorodnak a maszkviselésre vonatkozó szabályok. Jelenleg kötelező a maszk használata az üzletek és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, színházakban, a bevásárlóközpontok területén, az egészségügyi és szociális intézményekben, az ügyfélfogadási irodákban, a szabadtéri rendezvényeken és a sportrendezvényeken is. Holnaptól pedig már a vendéglátóhelyeken és a szórakozóhelyeken is kötelező a maszkot viselni. A rendőrök fokozottan ellenőrzik a maszkviselést az üzletekben és bevásárlóközpontokban és emelkedett a hatósági házi karantént megszegőkre kiszabható bírság összege is. A vendéglátóhelyeket és a szórakozóhelyeket 23 óra után be kell zárni.

A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet. Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be. Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát. A kórházak fel vannak készülve a fokozott terhelésre, minden kórházi ellátást igénylő betegnek jut kórházi ágy és ellátás.

Az egészségügyi védekezés részeként már zajlik az ingyenes influenza elleni oltások beadása. Folyamatos a háziorvosi praxisok ellátása az influenza elleni védőoltással.

Kiemelten fontos az idősek és krónikus betegek védelme. Az időseket is kérjük, hogy fokozottan figyeljenek magukra és az általános óvintézkedések betartására. A kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalom van érvényben. Az idősotthonok fenntartóinak pedig mindent meg kell tenni a fertőzések elkerüléséért. Ha egy szociális intézményben vagy bárhol más közösségben gócpont alakul ki, akkor a járványügyi bevetési egység megteszi a szükséges intézkedéseket.

A vírus terjedésének gyorsulásával, egyre több mintavételt kell elvégeznie a mentőknek is. Az Országos Mentőszolgálat a Belügyminisztérium közreműködésével napokon belül még 200 mintavételi egységet állít be országszerte. Az egységek személyzetét végzős orvostanhallgatók alkotják, a járműveket a BM biztosítja. A mintavevőket az Országos Mentőszolgálat képezi ki.

A kormány az egészségügyi védekezés fenntartása mellett, további gazdaságvédelmi és családvédelmi intézkedéseken is dolgozik.

Lengyelországban is rekord dőlt meg szombaton: csaknem 22 ezerrel nőtt a fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában. A járvány megfékezése érdekében úgy döntött a kormány, hogy mindenszentekkor zárva tartanak a temetők. Lengyelországban 362 731 fertőzöttje és 5631 halálos áldozata van a koronavírusnak. Belgiumban 21 448 új esettel dőlt meg a napi rekord, amit kedden jegyeztek fel és szombaton hoztak nyilvánosságra. A belga kormány bejelentette, hogy további korlátozásokra lehet számítani a járvány terjedése miatt. Hétfőtől az összes nem létfontosságú üzlet legalább egy hónapra bezár. Emellett a belga kormány háztartásonként egy látogatást engedélyez hetente. Belgiumban 412 314 fertőzöttje és 11 452 halálos áldozata van a járványnak. Szombaton tovább gyorsult a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, napi rekord született az új megbetegedéseknél. A közölt adatok alapján az elmúlt napon 8752 új esettel 387 ezer 481-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké pedig 7196-ra. Eddig 158 ezer 928-an gyógyultak meg, viszont már 221 ezer 357 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel az országban. Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter napi tájékoztatóján közölte, hogy előző nap is sok, 1190 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget kellett kórházba szállítani. Leszögezte, hogy a Covid-betegek ellátásához szükséges oxigén beszerzéséről mindenütt a helyhatóságoknak kell gondoskodniuk. A miniszter arra reagált, hogy az utóbbi időben több vidéki kórház jelzett súlyos hiányt orvosi oxigénből. És persze a lélegeztetőgépek is hiányoznak. Kiemelte, hogy a minisztérium már 572 millió hrivnyát (több mint 6,3 milliárd forintot) különített el oxigénvásárlásra a régiók számára.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast