Létrehozva: 2019.07.09.

3 hónap alatt épült fel a szegedi Trónok harca

Milliók imádják Magyarországon is a Trónok harcát. Most Mészáros Dániel vágó "magyarosította" a sorozatot és elkészítette a fõcímdal szegedi változatát. Az õ története a szülõvárosában játszódik, és éppen olyan, mintha a hét királyságba csöppentünk volna.

Szerző Ripost

-    8-9 hónapja kezdtem foglalkozni a 3D technikával

– árulta el a %Ripost%-nak Dániel.

-  Szeretek különböző projekteken dolgozni hobbiból, így tanulom a programot.

Amikor elindult a Trónok harca utolsó évada, már sejtettem, hogy ezt a beharangozót hogyan csinálták.

Jó pár hónapja nem voltam otthon, ezért erős honvágyam volt, ezért csináltam Szegedről.

Így, miközben a projekt épült, egy kicsit otthon voltam.

Áprilisban kezdtem el, megcsináltam a nevezetességeket, aztán arra épült fel a teljes világ. Fő kritikusaim a családom és a barátaim voltak, a kezdetleges verziókat nekik mutattam meg.

Vicces, hogy először senki nem értette, hogy ez Szeged, tehát volt rajta mit csiszolni, de azért összejött – mosolygott Mészáros Dániel.

A lenyűgöző videóban a szemünk láttára épül fel a város, többek között a Dómot, a Hősök kapuját, a Szent István téri víztornyot és a Belvárosi hidat láthatjuk, miután keresztülhasítunk a ligeten.
 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra