Létrehozva: 2020.01.07.

15 éve tűnt el Máté, most DNS-minta alapján keresik

Édesanyja nem adja fel a reményt, hogy egyszer még hazatér a fia.

Szerző Ripost

Tizenöt évvel ezelőtt veszett nyoma Döbröntei Máténak, miután betöltötte a 18. születésnapját és átutazóban volt Budapesten. Tavaly a rendőrség újra elővette az eltűnt fiú aktáját, és ezúttal az édesanyja DNS-mintája alapján folytatták a keresést.

A fiú rejtélyes eltűnésével kapcsolatban egyelőre annyit tudni, hogy a Teve utcában látták utoljára, ahol zavart állapotban öngyilkossággal fenyegetőzött, ezért mentőt hívtak hozzá. Ám miután Máté magához vette hátizsákját, az első adandó lehetőséget kihasználva kirontott a rohamkocsiból, majd elmenekült. Eltűnésének évében még kétszer is látták a fiút.

„Abban az évben, februárban Budapesten látták, akkor azt a szakaszt, utcákat róttuk, míg pár évvel később az egyik ismerőse szólt, hogy egy buszon látta, ám, amikor összenéztek, Máté elkapta a tekintetét, majd leszállt. Ezek után napokig utaztam azon a vonalon, de soha nem bukkant fel. Érkezett egy jelentés Kaposvárról is, ott egy ismerős találkozott és beszélt vele. A fotómat is átadta, elmélázott a képen, majd visszaadta azzal, hogy üzeni nekem, hogy jól van” – mesélte korábban a Borsnak az édesanya, aki 2004. január 3-án látta utoljára az akkor 18 éves fiát, de még ma sem adta fel a reményt, hogy élve viszont lássa őt. Mindezt annak ellenére, hogy immár 15 éve nem tud semmi biztosat a gyermekéről, aki karácsonykor töltené be a 34. életévét.

„Tavaly júniusban újra felvették a jegyzőkönyvet, DNS-mintát is adtam. Decemberben sokszor próbáltam érdeklődni, történt-e már valamiféle nyomozati cselekmény, de az ügyintézőt nem sikerült elérnem” – írta egyszer a közösségi oldalán az elkeseredett édesanya.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast