Létrehozva: 2020.05.06.

120 éves titkos alagutat talált a háza alatt – fotók

A brit Jake Brown nemrég vásárolt egy dél-angliai házat magának, és mivel önkéntes karanténja alatt rendkívül unatkozott, úgy gondolta, kipofozza otthonát egy kicsit. A dolog azonban nem várt fordulatot vett...

Szerző Ripost

Jake Brown az újonnan vett háza körül munkálkodott éppen, amikor feltűnt neki, hogy az egyik fal másabb textúrájú, mint a többi. Nem hagyta nyugodni a dolog, és addig nézegette, míg végül egy akkora lyukat vájt a falba, hogy a fejét át tudta dugni rajta – ekkor jött a megdöbbenés: a fal mögött egy titkos alagút bújt meg. A titkos átjárót lebontotta, így bejutott a meglehetősen nagy, sötét helyiségbe.

Fotó: Jake Brown / / SWNS / Profimedia

„Miközben épp kávézgattam az épület alagsori bejárat ajtaja előtt állva, észrevettem egy részt a falon, ami eltért a többitől, ezzel kezdődött minden„ – elevenítette fel Jake. „A kíváncsiság és az unalom sarkallt rá, hogy fúrót fogjak, és megnézzem, mi van a fal mögött. Nagyobb tér tárult a szemem elé, mint vártam.”

Fotó: Jake Brown / / SWNS / Profimedia

Az alagút belsejében régi tárgyakat fedezett fel, beleértve egy régi biciklit, festékkannákat és egy régi újságot, amelyek igazolják, hogy az alagút már több mint 50 éve le van zárva, és arra is bizonyítékot talált néhány festékes dobozon, hogy maga az alagút már az 1900-as évek elejétől fennáll, azaz már 120 éve létezik.

Fotó: Jake Brown / / SWNS / Profimedia

„Tárolóhelyként használhatták, hogy elrejtsék az ingatlan tetejének, ereszcsatorna, ajtók és ablakok felújításának hulladékait sok-sok évvel ezelőtt, mielőtt lefedték volna„ – tette hozzá az új tulajdonos, aki egy másik kor emlékeit saját szemével pillanthatta meg otthonában.

Fotó: Jake Brown / / SWNS / Profimedia

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast