Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.04.

101 évvel Trianon után is erős a magyar nemzettudat

A magyarok 83 százaléka szerint fontos, hogy legyenek nemzetek a jövőben is, 92 százalékuk pedig elsősorban magyarnak vallja magát és nem európainak.

Az Alapjogokért Központ aktuális közvélemény-kutatása a 101 évvel ezelőtt megkötött trianoni békediktátum évfordulójára készült el.

A felnőtt magyar társadalom véleményét bemutató, országosan reprezentatív mintán végzett felmérés alapján kijelenthető, hogy a magyar emberek nemzeti identitástudata roppant erős a 21. században is. Tízből nyolc megkérdezett szerint ugyanis fontos az, hogy a globalizáció modernkori hatásai ellenére is legyenek nemzetek a jövőben, és mindösszesen a válaszadók 5 százaléka helyezkedett ezzel ellentétes álláspontra. Bár hazánk elveszítette területének és lakosságának kétharmadát, és több mint hárommillió magyar a csonkaország határaink kívül rekedt, mégis, 101 évvel Trianon után is érvényes az a megállapítás, mely szerint csak az államnak van határa, a nemzetnek nincs. Forrás: Alapjogokért Központ

A kutatás arra is rámutat, hogy a nemzet iránti elköteleződés mellett a magyarságtudat is megmaradt, amin az európai uniós tagság sem változtatott.

A 18 évnél idősebb lakosok 92 százaléka ma is elsősorban magyarnak vallja magát, míg a 6 százalékuk európainak.

Forrás: Alapjogokért Központ

Az erős nemzettudat fontos legitimációs pont: az európai integrációról szóló vitákban, így a most zajló, az Európai Unió jövőjéről szóló konferenciasorozaton is társadalmi felhatalmazást biztosít a magyar érdekek minél hatékonyabb képviseletére, a szuverén államok közötti együttműködés fenntartására a szupranacionális, nemzetek feletti Európa koncepcióját képviselő erőkkel szemben.

Nem akarunk örök vesztesek lenni

A nemzeti összetartozás napja kapcsán Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjújában elmondta, tizenegy évvel ezelőtt döntött úgy a magyar kormány, hogy az országvesztés napjából emléknapot emel. A kormányfő úgy fogalmazott, van egy nagy nemzet, amely messze túlnyúlik a határokon, és ennek lelki összetartása erősebb, mint a korábbi évtizedekben bármikor. Nem akarunk úgy élni, hogy egy örökké vereségre ítélt népnek tekintjük magunkat, nincs is okunk arra, hogy ilyen vereségtudatban éljünk.

Országszerte és a határokon túl is megemlékezéseket tart a magyarság ma, a nemzeti összetartozás napján, az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának 101. évfordulóján. Budapesten, az Országháznál kültéri fotókiállítás nyílik, este pedig a Nemzeti Színházban díszelőadást tartanak.

A központi programok a fővárosban délelőtt 9 órakor kezdődnek. Az Országháznál, az összetartozás emlékhelyénél kültéri fotókiállítás nyílik, beszédet mond Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. A „Magyar szemmel” címmel meghirdetett pályázatra érkezett művek közül mintegy száz fotót állítanak ki. A tárlatot ezen a hétvégén lehet megnézni. Az Országházban – védettségi igazolvánnyal – ma 10 és 17 óra között díjmentesen megtekinthető a Szent Korona.

A Nemzeti Színházban 18 órakor kezdődik a díszelőadás, ünnepi beszédet mond Balog Zoltán református püspök, az egyház zsinatának lelkészi elnöke. (A beszédet az M5 televíziós csatorna élőben közvetíti.

Szintén a központi programok részeként Sátoraljaújhelyen megnyílik a megújult Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpont, ünnepi beszédet mond Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Budapesten és a világ számos más városában 20.21-kor fellobban „összetartozásunk tüze”. A kezdeményezéshez csatlakozó települések listája megtekinthető a https://gyujtsukmeg.ma/ oldal térképén.

A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint este a Halászbástyát a nemzeti színekkel világítják meg. A díszkivilágítás szombat és vasárnap este is látható lesz.

Vidéken és a határokon túl is megemlékezéseket tartanak, emlékműveket avatnak a nemzeti összetartozás napja alkalmából. Mindemellett online megemlékezés is lesz a „Nemzeti ünnepek és emléknapok” Facebook- és YouTube-csatornáján.

2010 óta

Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló, 2010. évi XLV. törvény kimondta: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Norris először, Hamilton két és fél év után nyerhet - az F1 Kínai Nagydíj sprintfutama élőben

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát