Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2015.05.05.

In effigie - a leghumánusabb kivégzési mód!

Kész õrület! A XIX.századig gyakran távollétükben akasztották fel a halálraítélteket. Például Kossuth Lajost vagy gróf Andrássy Gyulát. Egy német lexikon ma is úgy tudja, hogy Kossuth- kutyát 1851-ben fellógatták Pesten.

Szerző Ripost

Amikor a halálraítélt megszökött vagy netán már haldoklott, jelképesen a róla készült festményen, rajzon hajtották végre a halálos ítéletet. In effigie, vagyis távollétében felakasztani, vagy megégetni valakit, valójában egy jelképes kivégzés. Ilyenkor a hóhér az elítélt táblára írt nevét szegezte a bitófára. Sokszor még el is temették a kivégzettet, egy bábut felöltöztettek, őt utánzó maszkot adtak rá, koporsóba tették.

Így akasztatta fel Ferenc József, Andrássy Gyula grófot, akiből alig 16 évvel később a kiegyezés utáni első magyar kormányfő lett.  Az árulónak mondott grófot 1851-ben távollétében halálra ítélték, és jelképesen felakasztották a szabadságharcban való részvételéért. Andrássy ekkoriban kisebb megszakításokkal Párizsban élt és nagy társasági életet élt. Mivel kora amorózójának tartották, a párizsi hölgyek a "szép akasztott"  néven emlegették.

Ilyen módon végezték ki Kossuth Lajost is 1851. szeptember 22-én, Pesten. A dolog érdekessége, hogy a híres Német Életrajzi Archívumban  Kossuth halálának dátuma 1851, pedig tudvalevő, hogy száműzetésben halt meg 1894-ben.

 

 

 

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra