Létrehozva: 2019.10.20.

Ilyen az, amikor a maszopos kígyó a saját farkába harap

Korrupció ellenes rohamra indul az ellenzék, kitüntetett szerepben a kispesti és a zuglói elvtársak. Karácsony pedig megnyugodhat, nem fogják elásni, sőt, Gyurcsány is támogatja.

Tóth Bertalan, az MSZP elnök-frakcióvezetője szombaton azon kívül, hogy pártja készen áll a következő rendszerváltásra, azt is megüzente, közpénznek nincs helye magánzsebekben. Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányának elnöke pedig a megválasztott képviselőiktől azt kérte, érvényesítsék „az MSZP legszentebb politikáját”, a társadalmi igazságosságot, a szolidaritást.

Mindez rendben is lenne, hiszen azt mégsem mondhatták, hogy „gyerekek, eljött a mi időnk”, vegyetek példát a kispesti önkormányzatról, de a zuglói elvtársak tapasztalatait is kamatoztassátok. S amikor a szocialisták szombati sajtótájékoztatóján Kunhalmi Ágnes a szolidaritás nemes eszméjét hangoztatta, lelki szemei előtt alighanem megjelent a 2012-es februári éhségmenetben araszoló volt MSZP-s elnökhelyettes Simon Gábor meggyötört arca is, amin „annak az embernek szenvedése tükröződik, aki lekötötte mind a háromnegyedmillió euróját, és már nincs mit lekötnie”. (Idézet: 444.hu)

Arról a 240 millió forintnyi euróról van szó, amit Simon Svájcban és Ausztriában nyitott bankszámláin helyezett el, s amit képviselői vagyonnyilatkozatában elfelejtett megemlíteni. Meghívott előadóként bizonyára ott lesz a frissen megválasztott ellenzéki képviselők felkészítésén Lackner Csaba is, az elmúlt öt évben a korrupció ellenes harcban elévülhetetlen érdemeket szerző, s emiatt újonnan megválasztott kispesti képviselő.

Ő szakszerűen el tudja magyarázni – szigorúan a szolidaritás jegyében –, hogyan kell a leg­gyorsabban önkormányzati lakásból kitenni az embereket. Ennek törvényi hátterét ismertetve ismét elmondhatja, amit egy mámoros alkalommal már előadott: „hogy a jogszabályok szerint fel kell ajánlani nekik ugyanazt a kategóriájú lakást kétszer. Ha a másodikat sem fogadják el, akkor azt lehet mondani, hogy az ön bérleti joga a 17 millió forintos ingatlan helyett ér hét és felet. Itt a hét és fél, átutaljuk az ön bankszámlájára, viszontlátásra, aztán menjen a f…ba”.

Az izgalmas választási kampány után Karácsony Gergely is megnyugodhat, nem kell visszamennie Zuglóba, ahol őt, idézzük elhíresült nyilatkozatát: „ott engem elásnak.” Zugló vezetése szerencsére jó kezekbe került, hiszen a frissen megválasztott kerületi polgármester Horváth Csabának „legalább annyi esze van, hogy tudja, mi az, amiért börtönbe lehet menni” – dicsérte hozzáértését korábban Budapest frissen megválasztott főpolgármestere.

Az említetteken kívül is sok-sok támogatója lesz Karácsonynak a kíméletlen korrupcióellenes harcban. Aggodalomra nincs oka, hiszen maga Gyurcsány Ferenc is erre szólította fel a DK-s képviselőket és polgármestereket. Gyurcsány azt is mondta: a becsületes hazát csak becsületes politikusok tudják képviselni. Gyurcsány becsületes párttársára, Varju László mentelmi ügyéről éppen hétfőn tárgyalnak és döntenek az Országgyűlésben. Ugyanis a legfőbb ügyész a választás rendje elleni bűntett miatt, folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványozta az ellenzéki képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Az ügyészség gyanúja szerint Varju László a 2018-as országgyűlési választás előtt anyagi juttatást ígért egy függetlenként induló jelöltnek azért, hogy visszalépjen a javára.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük