Létrehozva: 2020.01.29.

Így vezeti félre az embereket a Soros-féle szervezet

Azt a látszatot próbálják kelteni, mintha bármiféle jogi zűr lenne a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány körül. Pedig az égadta világon semmi sincs.

Megtévesztő közleményt adott ki a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű szervezet a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) létrejöttével kapcsolatban. Nyilvánvalóan csak úgy a hecc kedvéért.

A TASZ úgy számolt be egy tavaly decemberi fővárosi törvényszéki döntésről, mintha az azt állapította volna meg, hogy a KESMA működését jogsértő módon engedélyezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), ezért pedig a médialapítvány 2018 végén bejelentett, több kiadóvállalatban szerzett 100 százalékos részesedése is érvénytelen.
Ezzel szemben a valóság az, hogy a Fővárosi Törvényszék nem a fúziót magát, hanem a GVH eljárását kifogásolta: mindössze arra kötelezte a versenyhatóságot, hogy a vonatkozó engedélyező határozatát más formában hozza meg.
A GVH eredetileg hatósági bizonyítvány kiállításával hagyta jóvá a tranzakciót. Erre azonban nem volt szükség, mivel a KESMA megalapítását a kormány egy 2018. december 5-i rendeletében a közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy
a GVH-nak nem volt hatásköre az összefonódás érdemi vizsgálatára, azt csupán tudomásul vehette.
Ezért a hatósági bizonyítvány kiadása feleslegesen történt meg. A GVH szerdán eleget tett a törvényszéki felszólításnak, és immáron egy végzést állított ki arról, hogy a KESMA létrehozása nem bejelentésköteles piaci esemény. Ezzel a lépéssel a Fővárosi Törvényszék elvárásának – amely egyébként a szóban forgó ítéletében megerősítette, hogy a versenyhivatalnak nem volt hatásköre a fúzió versenyjogi szempontú ellenőrzésére – maradéktalanul eleget tett a GVH, a KESMA tevékenységéhez pedig minden jogi feltétel adott. A Kormányzati Tájékoztatási Központ az ügyben tett nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy a KESMA kapcsán hozott versenyhivatali határozatnál a bíróság részéről a kormány döntésével kapcsolatban semmilyen kifogás nem merült fel. Ugyancsak kiemelte, hogy a bíróság azt állapította meg, hogy a GVH által kiállított hatósági bizonyítvány formailag volt csak hibás. „A bírósági döntésnek megfelelő új határozatot a GVH már kiadta, így az ügy jogilag rendezett” – szögezte le.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Melltartó nélkül vezette a híradót a műsorvezetőnő

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

life.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: ma nehéz lesz visszafogni magad

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

POLITIK

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?