Létrehozva: 2021.10.27.

Így omlott össze Karácsony Budapesten

A Demokratikus Koalíció előretört, Karácsony Gergely támogatottsága összeomlott Budapesten a Századvég elemzése szerint.

A Demokratikus Koalíció Budapesten is átvette a vezetést az ellenzéki összefogást támogató választók körében – derül ki a Századvég októberi közvélemény-kutatásából. A felmérés kitért arra is, hogy a budapestiek hogyan vélekednek Karácsony Gergely személyéről és főpolgármesteri tevékenységéről.

A Momentum tavaly februárban még 34 százalékra számíthatott volna ebben a szavazói közegben. Az MSZP-Párbeszédre a budapesti ellenzéki megkérdezettek 7 százaléka, az LMP-re és a Jobbikra 6-6 százaléka szavazna. 2020 februárjában az említett választói csoportban a válaszadók 6 százaléka a szocialistákra, 5 és 7 százaléka pedig az LMP-re, illetve a Jobbikra voksolt volna. A Mi Hazánk Mozgalmat jelenleg az ellenzékkel szimpatizáló fővárosiak 4 százaléka, más létező pártot a 18 százaléka támogatna.

Minden második budapesti leváltaná Karácsonyt

Miközben – az országos tendenciákhoz hasonlóan – Budapesten az ellenzéki orientációjú választópolgárok körében a Demokratikus Koalíció vált a legnépszerűbb párttá, Karácsony Gergely támogatói bázisa jelentősen megfogyatkozott. A fővárosi válaszadók többsége (54 százaléka) kedvezőtlen véleményen van a Párbeszéd politikusáról, ezzel szemben a 44 százalékuk pozitívan vélekedett a főpolgármester személyéről.

Annak ellenére, hogy Budapest – a választási erőviszonyok tekintetében – a baloldal számára hagyományosan kedvezőbb településnek számít, jelenleg a fővárosiak 58 százaléka úgy gondolja, hogy Karácsony Gergely az elmúlt időszakban összességében inkább csalódást okozott az embereknek.

Ennek fényében nem meglepő, hogy a fővárosi megkérdezettek többsége (52 százaléka) más valakit, egy új jelöltet látna szívesen Budapest élén, ugyanakkor a 38 százalékuk továbbra is Karácsony főpolgármesterségét támogatja.

Ezen felül kijelenthető, hogy a Karácsony Gergely főpolgármesterré választását övező kezdeti választói optimizmus alábbhagyott. A felmérés rámutat ugyanis, hogy a budapestiek fele (50 százaléka) azon az állásponton van, hogy a főváros dolgai jobban mentek Tarlós István főpolgármestersége idején, míg a Karácsony városvezetői munkáját eredményesebbnek ítélők aránya 40 százalékra tehető.

A fővárosi baloldal élén a Gyurcsány-párt

A kutatási adatok tanúsága szerint az elmúlt másfél évben – a pártpreferenciák vonatkozásában – az ellenzéki összefogással szimpatizáló fővárosi szavazók körében jelentős átrendeződés zajlott le. Gyurcsány Ferenc pártjára a budapesti ellenzékiek 30 százaléka szavazna, míg 2020 februárjában pusztán a 21 százalékuk támogatta volna a DK-t. A budapesti baloldali erőviszonyok megváltozásának legnagyobb vesztese a Momentum Mozgalom, mely pártra az ellenzéki összefogást támogató fővárosiak 22 százaléka voksolna egy most vasárnap tartandó országgyűlési választáson.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút