Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.09.13.

Így bukott le a borsodnádasdi lány gyilkosa

A férfi az elsõ kihallgatásán hazudott a rendõröknek, végül a hazugságvizsgálat megtörte.

B. Roland az első kihallgatásán hazudott a nyomozóknak, akkor még a lány eltűnésével kapcsolatban faggatták. Azt állította: söröztek, boroztak, majd egy csók után elbúcsúztak egymástól.

A rendőrök azonban nem sokkal ezután megtalálták a lány lemeztelenített holttestét a vízaknában.  Újra kihallgatták B. Rolandot, mivel ő volt, aki utoljára látta Csengét.

- Gyanús volt a viselkedése, valahogy nem állt össze a kép az általa elmondottakból. Beleegyezett a poligráfos vizsgálatba, ami után egyértelmű volt, hogy köze van a lány halálához – mondta a Zsaru Magazinnak Tóth Róbert alezredes.

Harmadszorra B. Roland már azt mondta a nyomozóknak, hogy a lány kétszer elment valahová. Először visszajött, de másodszorra nem, ezért utánament.

Állítása szerint az erdőben egy ösvényen talált rá, félig meztelenül, eszméletlen állapotban, az orra is vérzett. Nem érezte a pulzusát, ezért pánikba esett,

mivel néhány éve Egerben már eljárás indult ellene, amikor két ismerősét újra kellett éleszteni, mert a tőle kapott cigarettától leállt a szívük.

- Háromnegyed órán át ült a lány mellett, és úgy döntött, hogy eltünteti a holttestet. A vízgyűjtő aknába eresztette, majd hazament. Hogy elterelje magáról a gyanút, másnap még írt a lánynak egy üzenetet, mintha minden rendben lenne – tette hozzá az alezredes.

K. Csenge még élt, amikor az aknába került, halálát fulladás okozta.

B. Rolandot emberöléssel gyanúsítják. Szeptember 7-én rendelték el az előzetes letartóztatását. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ezért fáj a fejünk a hidegfronttól, és ezek az ételek segíthetnek rajta

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot