POLITIK

Covid-19 hibrid-mutáció: az is elkaphatja, aki már átesett a betegségen!

Megjelent a koronavírus legújabb variánsa, a kaliforniai és a brit mutációk hibridje. Ez gyakorlatilag egy igazi szörnyeteg: azok is megbetegedhetnek tőle, akik már átestek a víruson.
  • Szerző: Ripost

Egy szörnyeteg a Covid-19 hibrid-mutációja!

EZEKET OLVASTAD MÁR?

A koronavírus több, mint3000 koronavírus variánsa között nemrég egy teljesen új ütötte fel a fejét: méghozzá egy hibrid-mutáció.

A Covid-19 hibrid-mutációja az Egyesült Királyságban felfedezett, erősen fertőző B 1.1.7 variáns és a Kaliforniából származó B.1.429 variáns kombinációjának eredménye - írja a newscientists.

A lap arról is beszámol, hogy valószínűleg ez a hibrid-mutáció lehet a felelős azért, hogy a közelmúltban jelentősen megemelkedett a betegek száma Los Angelesben.

Egy új hibrid-mutáció is megjelent.

Folyamatosan mutálódik a vírus.
Fotó: Shutterstock / Shutterstock

Ezt a variánst egyébként Új-Mexikóban fedezték fel és jelenleg is vizsgálják.

A hibrid-mutáns kapcsán lapunknak Tóth Sándor virológus elmondta: sajnos úgy tűnik, hogy ez nagyobb problémát jelent, mint az eddigiek.

„Két különböző koronavírus törzs egyszerre került be valamelyik gazdasejtbe, azaz vegyes fertőzést kapott a páciens, így alakulhatott ki ez a mutáció. A hibrid-mutációk a vírusok esetében azt jelentik, hogy a vírus több tulajdonsága is megváltozhat: egyrészt lehet fertőzőbb és megnőhet a megbetegítő képessége is, azaz képes súlyosabb tüneteket okozni. Ezen kívül ennek a mutációnak az esetében az is fennállhat, hogy nem ismeri fel az immunrendszer, azaz aki korábban elkapta a vírust, azt is képes megbetegíteni” – magyarázta lapunknak a virológus.

Nálunk eddig a brit és a cseh mutáció jelent meg

A brit mutáció kapcsán már kiderült: ennek a variánsnak a fertőző képessége nőtt meg, azaz ezzel egy ember akár további 3-4 embert is meg tud fertőzni, viszont szerencsére úgy tűnik, hogy a betegség lefolyása nem súlyosabb, nem okoz nagyobb gondot. Emellett megjelent még hazánkban egy úgynevezett „cseh” variáns, ami egyébként megegyezik a médiában „szlovák” variánsként ismert mutációval. Ez a mutáció lehet felelős a Csehországban és Szlovákiában kialakult kaotikus állapotokért: úgy viselkedik, mint a brit variáns, nagyon hasonló hozzá, ám nem ugyanaz. Viszont ennek is sokkal erősebb a fertőzőképessége – tudtuk meg Tóth Sándortól.

Felszálló ágban a járvány, nagyon fontos az oltás!

Sajnos a mutációknak köszönhetően világszerte megugrott a megbetegedések száma. A szakemberek szerint a járvány súlyosbodása is csak az oltással kerülhető el: a cél az, hogy mindenhol minél gyorsabban beadják az oltásokat, így természetesen hazánkban is. Aki szeretné felvenni a koronavírus elleni oltást, az regisztráljon mihamarabb a vakcinainfo.gov.hu oldalon!

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?