Létrehozva: 2021.09.26.

Ezek az utolsó órák, fájdalmas búcsút kell vennünk a nyártól

Ahogyan az utóbbi években szinte mindíg, idén is szépen kitolódott a nyár. Vasárnap még tombol egyet a meleg, de lassan jön a lehűlés.

Úgy tűnik, szeptember utolsó hétvégéje egybeesik az utolsó igazán nyárias napokkal. Vasárnap majdnem 30 fokig kúszhat a hőmérő higanyszála, de hétfőtől érkezik a fokozatos lehűlés.

Napsütéses szép időnk lesz
Fotó: Pixabay.com

Íme a kopponyeg.hu előrejelzése:

Vasárnap

Ragyogóan napos idővel búcsúzik a szeptember. Csak kevés fátyolfelhő jelenik meg az égen, csapadék nem alakul ki. A délies szél csak néha élénkül meg. 23 és 28 fok közötti kellemes, nyárias meleg időre számíthatunk. Bátran tervezhetünk kinti programot.

Hétfő

Nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, de egészen északkeleten estig maradhat a napsütés. Szórványosan várható zápor, délen zivatar is. Az északira forduló szél többfelé megélénkül. 25 fok körüli értékeket mérhetünk délután.

Kedd

Változóan, gyakran erősen felhős lesz az ég, de csak elszórtan fordulhat elő zápor. Néha megélénkül az északi szél. 21-26 fok valószínű.

Szerda

Eleinte változóan, délután már erősen felhős lesz az ég. A több napsütés keleten várható. Főleg a délutáni óráktól, a Dunántúlon alakulhat ki csapadék. Estig a délkeleti, estétől az északnyugati szél erősödhet meg. 21-22 fok köré csökken a hőmérséklet.

Csütörtök

Erősen felhős időre van kilátás, és elsősorban délelőtt alakulhat ki eső, záporeső. Tovább gyengül a nappali felmelegedés: délután már csak 17-22°C várható.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?