Létrehozva: 2019.12.13.

Hollik: Ne a szegényekkel fizettessék meg a klímavédelmet

A klímavédelem fontos, de nem lehet az emberekkel megfizettetni – mondta Hollik István kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán.

A kormányszóvivő közölte: a magyar kormány egyetért a klímavédelmi célokkal, de reálisan megvalósítható tervekre van szükség, hogy ne a szegények fizessenek, hanem a nagy szennyező országok és cégek.

Nem emelkedhetnek az élelmiszer- és az energiaárak, nem csökkenhetnek a felzárkóztatásra szánt uniós források, a karbonsemlegesség és az olcsó energia pedig nem képzelhető el atomenergia nélkül, úgyhogy ne támadják Paksot.

Magyarország vállalta, hogy 2030-ig 90 százalékban káros anyagoktól mentessé teszi energiatermelését, és ezt tudja is teljesíteni. Károsanyag-kibocsátása már ma is messze elmarad a nagy szennyező országokétól.

Fotó: Soós Lajos / MTI

A következő 7 éves uniós költségvetésről a kormányszóvivő elmondta: jelenlegi formájában a visegrádi országok – Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország – nem fogadják el, a döntés vélhetően csak jövő őszre születik meg.

A Gothár-üggyel kapcsolatban arra a kérdésre, hogy a Katona József Színház igazgatójának lemondását várják-e, a kormányszóvivő úgy reagált: ebben a helyzetben nem történhet más. A Gothár-ügy mutatott rá arra, hogy a kormány finanszíroz színházakat, de fenntartóként semmi beleszólása a működésükbe. Ebben a vonatkozásban sem maradhat következmények nélkül ez a zaklatási ügy – jelentette ki Hollik István.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

ripost.hu

Válságstábot hívtak össze az Ázsia Expressz forgatásán, mindenkit megráztak a történtek

magyarnemzet.hu

Tizenegyesekkel döntöttek a gigászok az elődöntőről a BL-ben

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Orbán Viktor: Június 9-én kell elmondanunk, hogy nem kérünk a háborúból!

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól

POLITIK

Ismét fegyverszállítást sürgetett Ukrajnába a NATO főtitkár

POLITIK

- Ne lőjenek! - mondta Orbán Viktor az újságíróknak