Létrehozva: 2020.08.30.

Hiába a szigorítás, csúcson a migránsáradat Nagy-Britanniában

A legfrissebb statisztikák szerint négy éve nem látott mértékben nőtt a nettó bevándorlás az Egyesült Királyságban. Tavaly a Pew Kutatóközpont azt közölte, hogy szerintük 1,2 millió illegális bevándorló tartózkodik, magyarán bujkál az országban papírok nélkül.

„A belügyminisztériumnak nincs naprakész becslése arról, hogy hány embernek nincs joga az Egyesült Királyságban maradni. Legutóbbi becslése 2005-ben körülbelül 430 000 ember volt” – írja cikkében a Westmonster, ami a brit Állami Számvevőszék (National Audit Office, NAO) friss jelentésére támaszkodik. A számvevőszék azzal a kérdéssel fordult a tárcához, hogy jelenleg hány illegális bevándorló van Nagy-Britanniában, de nem kaptak választ.

A brit statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint a nettó bevándorlók száma az Egyesült Királyságban idén márciusig 313 ezer fő volt, ami négy éve nem látott szintnek felel meg. A nettó bevándorlás azon emberek közötti különbséget jelenti, akik több mint egy évre beérkeznek az országba és akik több mint egy évre elhagyják azt.

A statisztikák szerint a növekedés elsősorban az unión kívülről érkezőknek köszönhető, valamint annak, hogy rekord-alacsony a deportálások száma azon illegális bevándorlók körében, akik menedékkérelmük visszautasítását követően nem hagyták el az országot. Tavaly a Pew Kutatóközpont viszont azt közölte, hogy szerintük hozzávetőleg1,2 millió illegális bevándorló tartózkodik, magyarán bujkál az országban papírok nélkül.

Ahogy arról a korábban beszámolt, az elmúlt hónapokban ugrásszerűen megemelkedett a Doveri-szoroson keresztül Angliába érkező illegális bevándorlók száma. A Brit-szigeteket Franciaországtól elválasztó 50 kilométer széles tengerszorosból minden héten több száz, lélekvesztőkön hánykolódó migránst ment ki a brit partiőrség. A francia kollégáik pedig ahelyett, hogy feltartóztatnák és visszafordítanak a migránshajókat, inkább szemet hunynak az illegális határátlépés felett. Sőt, gyakran szándékosan átkísérik a brit felségvizekre a bevándorlókat, onnantól kezdve ugyanis már nem az ő problémájuk a dolog.

A migrációs válsághelyzet pontos okaira egyelőre nincsen magyarázat, ahogy az sem látszik, miként lehetne megoldani. Az viszont biztosnak tűnik, hogy a francia partiőrség, sok esetben a saját akaratán kívül, de nem tud mit kezdeni a migránshajókkal. A The Times ugyanis arról írt egy nemrég megjelent cikkében, hogy a gumicsónakokon hánykolódó bevándorlók újabban azzal fenyegetik francia pariőrség hajóinak legénységét, hogy a vízbe dobják a gyerekeiket, ha közel merészkednek hozzájuk, vagy megpróbálják visszafordítani őket.

Idén eddig egyébként 4100 illegális bevándorló érte el a brit partokat, a francia partiőrség pedig kevesebb, mint 1000 migránst tartóztatott fel és fordított vissza a kontinentális Európa irányába. A brit védelmi bizottság elnöke, Tobias Ellwood szerint a franciák szándékosan félvállról veszik a problémát, amit az is bizonyít, hogy a migránsoknak csak ötödét állítják meg – írja a Daily Mail internetes kiadása.

Chris Philp brit migrációért felelős miniszter két hete Párizsba utazott, hogy a francia kormány illetékes minisztereivel tárgyaljon a kialakult válsághelyzetről. A konzervatív párti politikus a jelenleginél sokkal határozottabb fellépést sürgetett az illegális migrációval szemben, illetve a két ország partiőrsége közötti kétoldali kommunikáció összehangolását kérte.

Azt nem tudni, hogy végül született-e megállapodás, az viszont biztos, hogy az elmúlt napokban komoly diplomácia feszültség alakult ki Franciaország és Nagy Britannia között. Az illegális migránsok egyik kiindulópontjának számító Calais republikánus polgármestere, Natacha Bouchart például azt mondta egy lapinterjúban, hogy a britek deklaráltan tengeri háborút akarnak kirobbantani a Doveri-szorosban - írta a The Sun internetes kiadása.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

mandiner.hu

Szalai Zoltán a NatCon-botrányról: Ez egy rendszerszintű jelenség (VIDEÓ)

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt