Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.12.13.

Hétfőig még lehet visszamenőleges diákhitelt igényelni

December 16-ig le kell adniuk igénylésüket azoknak az egyetemi és főiskolai hallgatóknak, akik visszamenőleg szeretnék megkapni az egész első félévre járó 350 ezer forintos szabad felhasználású diákhitelt – közölte a Diákhitel Központ.

Aki december 16-ig igényli visszamenőleg a teljes első szemeszterre a szabad felhasználású Diákhitel1-et, annak 2020. január 15-ig érkezik meg a számlájára az összeg. Későbbi igénylés esetén csak március közepén folyósítanak.

A felvehető hitelösszegek a szabad felhasználású Diákhitel1 esetében – képzési formától függetlenül – havonta maximum 70 ezer forint, a kötött felhasználású Diákhitel2 felvehető maximuma az igénylő képzési költségének összege.

A Diákhitel Központ arról is tájékoztatott, hogy a 2019. október 1-jétől rendelkezésre álló Nyelvtanulási Diákhitel maximum 500 ezer forintig igényelhető.

Az igénylést megkönnyíti, hogy lehetőség van elektronikus aláírással szerződéskötésre, személyes megjelenés és papír alapú dokumentumok benyújtása nélkül, néhány perc alatt megköthető a Diákhitel szerződés. Az e-szerződés előfeltétele az Ügyfélkapus hozzáférés, illetve az igénylés Neptun rendszeren keresztül történő indítása – ismertették.

Diákhitel- körkép

Továbbra is nő a hallgatók hitelfelvételi hajlandósága a diákhitel-konstrukciók rekordalacsony kamatozásának köszönhetően: másfélszeresére nőtt a szabad felhasználású Diákhitel 1 új igénylőinek száma az egy évvel korábbihoz képest. A kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 felvételi aránya közel 20 százalékos növekedést mutat.

A Diákhitel Központ 2019. július 1-től történelmi mélypontra 1,99 százalékra csökkentette a szabad felhasználású Diákhitel1 kamatát. Az eddigi legalacsonyabb kamat érezhetően még népszerűbbé tette a diákok körében a hitelbírálat és fedezet nélkül, havonta maximum 70 ezer forintig igényelhető hallgatói hitelt. Azért is rendkívül népszerűek a magyar diákhitelek, mert ellentétben a hosszas banki procedúrákkal, a Diákhitel Központ termékei személyes megjelenés nélkül, otthonról, online is igényelhetők. Az elektronikus szerződés népszerűségét jól mutatja, hogy ma már minden második hitelfelvevő hallgató él ezzel a lehetőséggel – tette hozzá. Magyarországon az utóbbi három évben tapasztalt több mint 30 százalékos bruttó béremelkedés is hozzájárult ahhoz, hogy a diplomát szerző diákok az eddigieknél is könnyebben és gyorsabban, kevesebb, mint hét év alatt törlesszék a felvett diákhiteleket. A Diákhitel1 esetében a hallgató bankszámlájára, a Diákhitel2 esetében közvetlenül a felsőoktatási intézményhez érkezik a kölcsön összege.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra