Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.10.14.

Hazudik az uniós pénzekről Gyurcsányné és Karácsony is

A jövőben is a tagállami hatóságok felelnek az uniós pénzek odaítéléséért, ellenőrzéséért, nincs az elv megváltoztatására vonatkozó tervezet — erősítette meg a Magyar Nemzet megkeresésére az Európai Bizottság.

A Magyar Nemzet kérdésére megerősítették, hogy továbbra sem közvetlenül az önkormányzatok kapják az uniós támogatásokat, vagyis Gyucsányné és Karácsony is félrevezetik a választókat. Az viszont tény, hogy régóta léteznek már olyan célzott programok, amelyekben a települések, civil szervezetek és vállalkozások pályáznak, s központi, uniós döntés alapján kapnak támogatást.

A lap megkeresésére Brüsszel azt közölte, nem kíván változtatni a jelenlegi tagállami jogkörökön. Még csak ilyen jellegű tervezet sem létezik. Gyurcsányné korábban többször hangsúlyozta: azért dolgoznak, hogy a jövőben ne az Orbán-kormány döntsön arról, hogy hova jutnak az uniós fejlesztési pénzek.

Azt azonban a Bizottság szorgalmazza, hogy aktívabban vonják be a városi, helyi vagy más területi hatóságokat az uniós finanszírozású projektek kiválasztásába. Ez viszont nem iktatná ki a nemzeti szintet, hanem maguk a tagállami hatóságok bíznák rá az ezzel kapcsolatos feladatokat a helyi szereplőkre.

Az EB válaszából tehát egyértel­műen kiderül: Dobrev Klára és Karácsony Gergely olyan pénzekkel kampányol, amelyek már most is a települések, a közintézmények és a civil szféra rendelkezésére állnak. Emellett hazudnak is, amikor azt állítják: az állami hatóságok által elbírált támogatásokról később a helyi szereplők, akár önkormányzatok dönthetnének.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

magyarnemzet.hu

A CIA vezetője szerint Ukrajna idén elveszítheti a háborút

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra