Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.11.10.

Hatalmas kedvezményeket lehet kifogni a Szinglik napján

11. 11. – a nap, amikor brutális kedvezménnyel kínálják a távol-keleti boltok a portékáikat. November 11-én van ugyanis a Singles’ Day, vagyis a Szinglik napja, amely Kínában nagyobb buli még a Black Friday-nél, azaz a Fekete Pénteknél is!

Már Magyarországon is sokan felkészülten várják az egynapos vásárt, amikor jelentős kedvezményekkel lehet az interneten keresztül vásárolni Kínából.

A szemfülesebbek előre kosárba rakják a megvásárolni kívánt termékeket és csak a fizetést hagyják a vásárlási fesztivál napjára. Persze ezek mellett lesznek úgynevezett szuper ajánlatok is, melyekről csak aznap derül ki, mekkora kedvezményt adnak rájuk – ezeket várják és vadásszák a legtöbben. Bár maga az akció november 11-én indul, az időeltolódás miatt Magyarországon már vasárnap délután a gépek elé ülnek a spórolni vágyók.

Várhatóan hatalmas árzuhanások is lesznek, 80-90 százalékos kedvezményekkel.

„Tavaly Disney-mintás gyerek sapkák jelentek meg, 500 darabos limittel, rögtön meg is vettem a következő évi méretet is a gyerekeimnek” – meséli a Ripost-nak Nagy Kata.

A Szinglik napjának ötlete a gigantikus kínai online piac, az Alibaba vezérigazgatójától, Daniel Zhangtól származik, aki fel akarta lendíteni az eladásokat. Az első 2009-es akció jól sikerült, így azóta minden évben megrendezik. Karácsonyi ajándékot ugyanakkor nem érdemes ilyenkor venni, mert nem biztos, hogy az ünnep előtt megérkezik Magyarországra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra