Létrehozva: 2019.05.23.

V4NA: Verhofstadt elmenekült a sajtó elől

Menekülõre fogta az ALDE vezetõje, a belga Guy Verhofstadt a magyar sajtó kérdései elõl, amikor az európai liberálisokkal és személyesen vele kapcsolatos korrupciós ügyekrõl próbálták kérdezni.

A sajtószabadságot akár magából kikelve is védelmező liberális képviselő néhány kérdés után közölte, hogy mindez hazugság, majd testőrei a sajtó elől villámgyorsan a mikrobuszához menekítették.

A Budapest belvárosában szervezett „utcafórumon” már türelmetlenül várták a vendéget az aktivisták, Guy Verhofstadt viszont mintegy félórás késés után lépett a mikrofonhoz.

A bevezetőt Cseh Katalin, a magyar Momentum európai parlamenti listavezetője tartotta, aki nagy beleéléssel – néhányszor belezavarodva a mondandójába – arról beszélt, hogy Magyarországon a Momentumra kell szavazni most vasárnap, mert akkor „meg lehet állítani az uniós pénzek ellopását”.

Szerinte Orbán Viktor miniszterelnök a fő ellenség, őt és rendszerét kell megállítani, és ebben segítenek az európai liberálisok, személyesen a csúcsjelöltjük, Guy Verhofstadt.

A megszólított – aki addig végig lelkesen bólogatott és tapsolt – közölte, hogy egy szót sem értett az elhangzottakból, hiszen nem tud magyarul, de abban egyetért az előtte szólóval, hogy „Magyarország legfőbb ellensége Orbán”. Verhofstadt szerint neki mindenképpen mennie kell és ehhez a magyar emberek segítségét kérte.

Ekkor megtört az addigi kommunikációs fölény, és kisebb zavart keltett, hogy a szólásszabadság jegyében megjelent egy tucatnyi fiatalból álló csoport. Hangosbemondókkal és angol feliratokkal azt üzenték a szónokoknak képben és hangban, hogy

„A mi Európai Uniónk a nemzetek Európája, nem pedig a szövetségeteké”.

Mindezt a Momentumos aktivisták zavart tapsa követte, és egy magasba emelt molinóval tartották távol az ellentüntetőket.

Ekkor következett a sajtótájékoztató, de az első kellemetlen, az európai liberálisok körüli számos korrupciós ügyet firtató kérdésre már azonnal az volt a válasz, hogy elfogyott az időkeret, véget ért a fórum.

A visszavonulásra készülő ALDE-vezért néhány TV stábnak és a V4NA-nak sikerült néhány ismételt kérdés erejéig megállítania, de az egyre türelmetlenebb Verhofstadt minden felvetésre azt ismételgette, hogy „Nem igaz, hazugság”.

Végül a testőrei menekítették ki a kamerák gyűrűjéből és vitték a mikrobuszához a politikust, közben a Hír TV riporterhölgyét többször is határozottan karon ragadták és félretolták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

„Egy hete még tudtad, de segítek!” – Hont András rövid időn belül másodszor is keményen odaszúrt Magyar Péternek

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

A régészek valószínűleg bizonyítékot találtak az amazonok létezésére Azerbajdzsánban

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-