Létrehozva: 2019.04.09.

Undorító! Ököllel támadt egy hölgyre a miskolci ámokfutó

Atrocitás érte a Fidesz egyik nõi szimpatizánsát kedden Miskolcon. A nagyobbik kormánypárt támogatóját durván bántalmazta egy férfi - közölte Kriza Ákos, a Fidesz választókerületi elnöke az MTI-vel.

Szerző MTI/itgy

Kriza Ákos közleményében azt írta: „a Fidesz helyi szervezete mélységesen elítéli az ilyen, agresszív, a testi sértésig fajuló ellenzéki megnyilvánulásokat.”

Ismertetése szerint a Szentpéteri kapuban felállított Fidesz standnál a délelőtti órákban

egy férfi járókelő szidalmazta, majd ököllel arcon ütötte a Fidesz egyik női szimpatizánsát.

A közbelépő Fidesz-aktivisták akadályozták meg, hogy további súlyos tettlegességre kerüljön sor.

A férfit a rendőrség előállította, a vérző sértettet a kiérkező mentők kórházba vitték.

„Testi sértés bűncselekménye elkövetéséért a feljelentés megtörtént” – áll Kriza Ákos közleményében.

Tegyük hozzá: önmagában is megengedhetetlen, hogy a politikai nézetkülönbséget valaki erőszakkal fejezzen ki – bár az ellenzéktől mostanság nem idegen ez a megoldás –, az viszont kifejezetten visszataszító, ha ezt egy férfinak nem is nevezhető hímnemű egy védtelen nővel szemben teszi meg.

Szerző MTI/itgy

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt

POLITIK

Újabb orosz támadások Ukrajnában

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen