Létrehozva: 2016.01.21.

Úgy szétlopták, hogy életveszélyes lett a galántai termálfürdő

Alig 8 éve nyílt, de a tetõ máris bármikor a vendégek fejére omolhatott volna. Ja, és a vize sem gyógyvíz.

Szerző Sárosy Mariann

A polgármester azonnal elrendelte az Aquapark Galandia bezárását, amikor kézhez kapta az általa indított vizsgálat papírjait - írja a Bumm. A határtól 70 km-re található fürdő a nyitása óta életveszélyes lehet.

A termálcentrumot sokan azért látogatták, mert úgy hitték, hogy gyógyvízben fognak fürdeni, ám a víz csak szimplán meleg, gyógyhatása nincs. (Ez az információ már a fürdő honlapján is szerepel.)

De még ez a legkisebb gond: az épületet régi, használt alapanyagokból húzták fel, ezért a tető néhány része bármikor beomolhat. Még a csúszdákat is újrahasznosították: a csilli-villi új élményelemek helyett azokból is használtat építettek be a kivitelezők.

A termálfürdőt európai uniós forrásokból építették, ezért a város vezetője most attól tart, hogy vissza kell fizetniük 4.000.000 eurót, ebbe viszont Galánta belerokkanhat.

A disznóság úgy derült ki, hogy az új polgármesternek már régóta gyanús volt a város kft-jének működése: a megválasztása után azonnal vizsgálatot indított. Majd az eredmények láttán a szívéhez kapott - ami a fenti részletek ismeretében nem is csoda.

Szerző Sárosy Mariann

Ez is érdekelhet

origo.hu

Utoljára ilyet Európának ezen a fertályán a kommunisták csináltak

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

mandiner.hu

Tragédia: elesett az első német város a klímaharcban

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Mi legyen az ebéd hétvégén? 13 tuti recept, amiért rajong majd a család

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

A baloldali aktivista elárulta, így támogatják Magyar Pétert

POLITIK

Orbán Viktor: A kommunisták akartak így elhallgattatni!

POLITIK

Magyar Péter tüntetését a gurulódollár-botrány egyik cége szervezte

POLITIK

A Fidesz a valaha volt legerősebb EU-kampányra készül

POLITIK

A britek szerint az oroszok külföldi zsoldosokat toboroznak

POLITIK

A Lánchíd-botrány az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügye

POLITIK

Inog a szék Ursula von der Leyen alatt