Létrehozva: 2016.01.05.

UFO-akták: Hillary Clinton feltárja a titkokat

Õ lehet Amerika elsõ nõi elnöke, és õ lehet az is, aki kiáll majd a világ elé, és elmondja, mit is kutatnak valójában az 51-es körzetként ismert, szigorúan titkos nevadai bázison. Vajon csak a szavazatok maximalizálása volt a célja Hillarynek, amikor kijelentette: lehetségesnek tartja, hogy jártak már nálunk földönkívüliek, vagy pedig tud valamit, amit hétköznapi halandó eddig csak a különbözõ találgatásokból sejthetett.

Csak pár éve ismerte el hivatalosan az amerikai kormányzat, hogy tényleg létezik az 51-es körzet. Mostanában pedig azt kommunikálják, hogy ott új típusú repülőgépekkel folytatnak titkos kísérleteket. Ám az egyik, korábban a bázison dolgozó mérnök, Boyd Bushman halála előtt videoüzenetben vallotta be, hogy földönkívüli technológiákat használnak a fejlesztésekhez. Az üzenetben foglaltakat persze cáfolták, ám most Hillary Clinton valami szokatlant mondott - írja a Mirror.

Hillary megmutatja világnak, amit eddig titkoltak

A demokrata párti elnökjelöltségért küzdő volt külügyminiszter New Hampshire-i kampánykörútján egy helyi lapnak azt nyilatkozta: lehetségesnek tartja, hogy jártak már földönkívüliek a bolygónkon, és ha ő lesz az Egyesült Államok következő elnöke, akkor nyilvánosságra hozza a még mindig titkosított UFO-aktákat, és annak is a végére jár, hogy mi folyik az 51-es körzetben.

A kampányfőnök is sokat tud

Hogy mindez csak az UFO-hívőknek szóló tréfás mondat volt, vagy Hillary tényleg tud valamit, azt csak találgathatjuk. Mindenesetre a politikusnő férje, Bill Clinton volt már az ország elnöke, és ő cáfolta, hogy az 51-es körzetben földönkívüliek lennének.

Ezzel szemben az is tény, hogy Hillary kampányfőnöke, John Podesta még korábbi pozíciójában, Obama elnök főtanácsadójaként is szerette volna elérni, hogy oldják fel a titkosítás alól az UFO-aktákat, hogy az amerikaiak szembesüljenek a teljes igazsággal.

Vajon mit szól a földönkívüli fejleményekhez a másik oldal lehetséges elnökjelöltje, Donald Trump? Neki most már, hogy tartsa a lépést Hillaryvel, minimum egy igazi ET-t kell felmutatnia...

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mutatjuk hol lesz eső és szélvihar a hétvégén

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Az IMF szerint nem értek célt az Oroszország elleni szankciók

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül