Létrehozva: 2019.01.20.

Tüntetgettek és erőszakoskodtak szombaton

Bármennyire kicsinykére sikeredik egy "ellenzéki", leánykori nevén "kormánybuktató" tüntetéske, egyetlen eleme állandó ezeknek a megmozdulásoknak: az erõszak. Ez most szombaton sem maradt el.

Megtámadták az Echo TV operatőrét, tönkretették a kameráját, a kár több százezer forint. Két tüntetőt előállítottak, garázdaságért.
Íme a videó:

 

A rendőrség a honlapján azt írta, az Echo TV stábját egy 37 éves dunakeszi férfi, P. Árpád kezdte szidalmazni, majd megpróbálta a munkáját végző, a rendezvényről tudósító operatőr kezében lévő kamerát kiütni.

A tüntetőt rendőrök előállították és garázdaság miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Nagyjából negyven randalírozó mindenfajta engedély nélkül elfoglalta a Lánchidat. Akik a botrányt csinálták, jól ismert figurák, az úgynevezett Ligetvédők között tűntek fel, a Tuareg nevű botrányokozó emberei.

Mivel bejelentés és engedély nélkül foglalták el a Lánchidat, mindegyikükre szabálysértési eljárás és feltehetőleg pénzbírság vár.

A cirkuszolók egyébként a mentőket sem engedték át, így életmentő esetekben is óriásit kellett kerülniük, csak az Erzsébet-hídon lehetett így átmenni.

A rendőrök felszólították az úttesten engedély nélkül cirkuszolókat, hogy menjenek fel a járdára. A legtöbben felmentek a járdára, hatan viszont leültek a földre. Õket - a police.hu beszámolója szerint - a rendőrök eltávolították az úttestről és ellenük szabálysértési feljelentést tesz.

A rendőri intézkedés során a csoport egyik tagja az egyik intézkedő rendőrt hátulról meglökte, aki a földre esett.

A férfit a rendőrök azonosították és az elkövetés helyétől nem messze elfogták. A 34 éves tolnai T. Jánost hivatalos személy elleni erőszak miatt állították elő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

3 kihagyhatatlan karalábéleves, amit imádni fog az egész család

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól

POLITIK

Ismét fegyverszállítást sürgetett Ukrajnába a NATO főtitkár

POLITIK

- Ne lőjenek! - mondta Orbán Viktor az újságíróknak

POLITIK

Hídpénzbotrány: A Mammutban vehették át a baloldalnak szánt kenőpénzeket

POLITIK

Folytatódhat a betiltott konzervatív konferencia Brüsszelben

POLITIK

Lesz-e tűzszünet Ukrajnában az olimpia idején?