Létrehozva: 2015.12.22.

Titkos rádióadóval toboroz fiatalokat az Iszlám Állam!

Propagandaadót indított az ISIS Kelet-Afganisztánban, nem titkolt szándékuk ugyanis, hogy így vegyenek rá minél több fiatalt a csatlakozásra. A kalifátus hangja címen futó, kilencvenperces napi mûsor többnyire interjúkból és az állam erejét bizonygató üzenetekbõl áll.

Minden eszközt bevet az Iszlám Állam, hogy az eddiginél is nagyobb befolyásra tegyen szert Afganisztánban. Nemrég még egy önálló rádióállomást is létrehoztak, hogy így toborozzanak maguknak fiatal, újonc katonákat a tartományban. Nem titkolt szándékuk ugyanis, hogy a helyi tálibok helyére lépjenek, céljuk eléréséhez pedig egy propagandaműsort is indítottak - írja a Reuters.

A kalifátus hangja címen futó napi műsor kilencven percen át sugároz interjúkat, vagy éppen lelkesítő dalokat az Iszlám Állammal kapcsolatban, óránként többször pedig olyan üzenetek is elhangoznak, melyek az ISIS hatalmát erősítgetik, és a belépésre bátorítják a befolyásolható fiatalokat.

A helyi tisztviselők nagyon aggódnak, szerintük ugyanis a műsor radikalizálódásra ösztönzi a hallgatókat.

"Sajnos nagyon sok nálunk a munkanélküli. Kilátástalan helyzetük pedig egyértelműen arra fogja őket ösztönözni, hogy csatlakozzanak a terrorszervezethez"

- nyilatkozta Ahmad Ali Hazrat, Nangarhar tartomány tanácsának vezetője.

Az Iszlám Állam jelenleg hét kilométerre van a tartományi székhelytől, Dzsalálábádtól. A helyiek attól tartanak, hogy ha a kormány nem cselekszik hamarosan, a terroristák kiterjesztik a vételkörzetet, és a végén még Kabulban is toboroznak majd.

A nangarhari tisztviselők beismerték, hogy eddig képtelenek voltak leállítani a trükkös rádiót, mivel az adóállomás helye időről időre változik.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja