Létrehozva: 2016.01.21.

Tanfolyamra küldi túszait az Iszlám Állam!

Bár több száz nõt és gyereket engedett szabadon az Iszlám Állam, a férfiakat továbbra is fogva tartják, rájuk kihallgatás vár. Aki szerintük bûnös, az büntetést kap, aki ártatlan, azt vallási tanfolyamra küldik.

Szerző Brenner Balázs

Az Iszlám Állam terrorszervezet elengedett 270 nőt és gyereket azok közül a túszok közül, akiket még a hétvégén rabolt el a szíriai Dajr ez-Zaur városában a kormányerők uralta kerületekből. A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (SOHR) szerint, miután szabadon engedték a túszok nagy részét, az ISIS elhurcolt újabb 50 embert, akik

14 és 55 év közötti fiúk és férfiak.

A tájékoztatás szerint a fogságban sínylődők közül mindenkire kihallgatás vár majd. Akiket úgy ítél meg az Iszlám Állam, hogy kapcsolatuk volt a kormány rendszerével, azokat megbünteti, akik ártatlannak bizonyulnak, azokat

a szervezet iszlamista vallási tanfolyamaira küldi

- mondta Rami Abdulrahman, az emberi jogi szervezet elnöke.

Dajr ez-Zaur városának egy részét amúgy a szíriai kormány erői uralják, a másikat pedig az Iszlám Állam tartja felügyelete alatt, ahogy a környező tartományok zömét is. A Szana szíriai hivatalos hírügynökség azt állítja, hogy a dzsihádisták

300 civilt mészároltak le hétvégén,

mielőtt elrabolták a 400 túszt, akik közül most a nőket és gyerekeket engedték el. A férfiakra viszont kegyetlen sors vár.

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

mandiner.hu

Szalai Zoltán a NatCon-botrányról: Ez egy rendszerszintű jelenség (VIDEÓ)

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt

POLITIK

Újabb orosz támadások Ukrajnában

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen